Eddig összegezve Kyle-lal az életem sokkalta izgalmasabb lett. Minden ott kezdődött, hogy nekem jött a suli parkolóban, szóval úgy is mondhatjuk, hogy hálás vagyok neki. Most már. Miatta kerültünk büntibe és... megtörtént az első csókunk, ami mintha még csak most történt volna. Megmutatta nekem az egyik őse csodálatos házát, a kertről már nem is beszélve. Igaz, aztán történt egy kis kisiklás a kapcsolatunkban, de... most az a helyzet, hogy én vagyok az ő testében , ő pedig az enyémben. Ez elég viccesen hangzik, igaz? Pedig nem az, vagy legalább is nem úgy, ahogyan egyesek gondolnák.
Miután arra a következtetésre jutottunk, hogy a tanulmányi kiránduláson kezdődött a baj, így úgy határoztunk, hogy visszamegyünk.
Odaadtam Kyle-nak az egyik dzsekimet én pedig fölhúztam azt, amiben ő érkezett. Automatikusan zsebre rakta a kezét, de rögtön ki is húzta. Egy papír került elő a zsebből, még hozzá egy töri dolgozat. Név nem volt rajta, azonban ezt nem is csodálom, mivel szép kis karó lett.
-Hát ez meg?-kérdezte leplezetlen kíváncsisággal.
Már el is felejtettem, hogy ezt elraktam... Elmosolyodtam.
-Emlékszel az első csókunkra? A történelem szertárban?
-Ez természetes-kacsintott rám.
-Ez az az utolsó dolgozat, amelyiken összeért az ujjunk.
-Elloptad?
-Én nem így nevezném.
A fülem tövéig elpirosodtam. Az ember azt gondolná, hogy a kettőnk kapcsolata már igen személyesnek mondható. Ez így is volt .... valahogy... de még mindig nem beszéltünk róla.
Nyomott egy lágy puszit az arcomra, mivel nem segített a helyzeten.
-Sosem felejteném el azt a napot, de így még írásos emlékünk is van róla-kacsintott rám.
Megragadtam az autókulcsot, ami a konyhában lévő kis szekrényen volt egy üvegtálban.Minden kulcsot itt tároltunk.
-Indulhatunk?-kérdeztem.
-Vezethetek?
Kikerekedtek a szemeim.
-Miért akarsz te vezetni?-kíváncsiskodtam.
-Jelenlegi helyzet szerint úgy gondoltam, ez így ésszerű.
-Igazából nem, de csak nyugodtan, Úgy sem szeretek annyira vezetni.
Megvontam a vállam és kiléptünk a házból. Beültünk a helyünkre, így én az anyósülésre.
-Te tudod egyáltalán merre kell menni?-kérdeztem kíváncsian.
-Aham.
-Akkor tényleg jó, hogy te vezetsz.
Kicsit mérges lettem, hogy ezt ő viccesnek találta és jót röhögött rajtam. De ugyan, férfiak.
Beindította a motort és végül elindultunk. Bő húsz percig kocsikáztunk, mire sikeresen célba értünk. Kezdett derengeni, hogy már tényleg jártam itt. Mikor megláttam a kastélyt, akkor pedig már biztos voltam benne.
-Hogyan tovább?-nézett rám tanácstalanul.
-Gondolom bemegyünk és megkeressük a szobrokat.
-Én vezettem és lám csak! Ide találtunk. Most te jössz-kacsintot.
Kiszálltunk és besiettünk a kastély ajtaján. Hatalmas kovácsoltvassal díszített ajtó volt, úgy tűnt eredeti sötétbarna színében. Mikor beléptünk egy recepciós iroda volt jobbra, rögtön az ajtó mellett. Egy alacsony, fekete hajú és vékony nő ült az asztal mögött.
-Miben segíthetek?-kérdezte orr hangon.
-A kastélyt szeretnénk megnézni. Főleg az indiai szárny érdekelne minket.
-Egész vagy diák jegyet szeretnének?
Kyle-ra nézte és mivel úgy tűnt neki fogalma sincs miről beszél a nő, így a mellett döntöttem ne bonyolítsuk túl és két egész jegyet kértem.
Azt hittem rosszul hallottam, mikor azt mondta a nő, hogy tizennégyezer forint. De nem, tényleg annyi volt, két egész jegy. Mivel nem volt nálam ennyi pénz, hitelkártyával fizettem.
Elindultunk hát abba a bizonyos terembe. Egy kis útbaigazítással igaz, de végül odataláltunk. A helység természetesen semmit nem változott tegnap óta.
-És most?-kérdezte Kyle.
-Na, most te jössz!-próbáltam visszaszorítani a nevetést. Nem azért, mintha ez egy olyan vicces helyzet lett volna, egyszerűen csak már nem tudtam mást csinálni.
Kyle elkezdett beszélni a szobrokhoz, mindenféle hülyeséget:
-Itt vagyunk!
-Megtanultuk a leckét!
-Jó vicc volt, de most már hagyjuk!
-Most lebuktatok!
A többit inkább nem is említeném. Még térdenállva is könyörgött. Én pedig egyre elkeseredettebb lettem.
-Kyle! Kyle! Ez reménytelen! Gyere, menjünk...
-De...
-Te is tudod, hogy ennek nincs értelme. Nem is tudom mit gondoltunk mi lesz.
-Én viszont tudom-jelentette ki határozottan-és nem fogunk meghátrálni! Holnap bizony iskolába fogunk menni és megmutatjuk, hogy nem fog ki rajtunk ez az elcseszett világ.
Elmosolyodtam kijelentésén és volt is benne valami. Már, ami az elcseszett világot illeti. Végül úgy döntöttem, hogy nem hiányozhatok egész hátralevő életemben a suliból...
-Mennyünk...
A hazavezető út eseménytelenül és gyorsan telt. Féltem hazaérni. Apa biztosan csak későn ér haza, de holnap úgy is megtudja és akkor mehetünk a tanácshoz...
A ház előtt leparkoltunk és időm sem volt kiszállni az autóból, Kyle ott termett mellettem és kinyitotta nekem az ajtót.
-Most veszem csak észre, hogy az autódon még mindig egy jó kis horpadás van.
És ez így volt. Azóta is elfelejtettem kijavítani. Azonban mikor odanéztem már nyoma sem volt.
-Szívesen-mondta.
-Óóó... igazán köszönöm-nem nagy kunszt, ezt én is megtudtam volna csinálni egy egyszerű varázsige segítségével-hencegős, khm...
Próbálta nem leplezni a köhögéssel, mire ő elmosolyodott, de próbált úgy tenni, mintha valóban nem hallotta volna. Egy másik autóra lettem figyelmes a házunk előtt. Ez egy ismeretlen volt.
Beléptünk a házba és egyből Spencerrel találtam magam szembe, az idősebbik bátyámmal. Semmit sem változott, mióta utoljára láttam. Ugyan olyan magas és cingár termete volt. Gyönyörű, mogyoróbarna haja volt, amely most jócskán megnőtt és a szemébe lógott. Zöld szeme és pofátlanul jóképű volt. Csak úgy döglöttek utána a csajok, de neki egy sem kellett. Mindig azt mondta, ő az igazit keresi.
-Szia hugi!-rohanta le Kyle-t-hogy megnőttél, de még mindig törpe vagy.
Így is mondhatjuk. Az ő 189 centije mellett az én 162 centim, igazán törpének számított.
-Ki a barátod? Bemutatod?-bombázta kérdésekkel még mindig Kyle-t.
-Heló! Kyle vagyok! Kate egyik barátja.
Mondta Kyle az én testemben, mire Spencer csak nem röhögőgörcsöt kapott.
-Akkor gondolom te vagy a húgom-mondta két röhögés között.
-Honnan tudtad?-néztem értetlenül-Hallottál már ilyen esetről?
Széles mosolya láttán kezdtem reménykedni, de ez hiába való volt.
-Nem, anya mesélte mikor hazaértem, csak kíváncsi voltam igaz-e. De úgy tűnik nagyon is igaz.
-Bunkó!-mondtam neki Kyle testében és belebokszóltam a karjába.
-Aúú, törpe, most egy kicsit erősebb vagy.
Ügyet sem vetve rá, elindultam a konyhába ahol feltehetőleg anya tartózkodott, mert a kedvenc zenéje hallatszott ki.
-Anya, hogy-hogy itthon van Spencer?-kérdeztem értetlenül.
-Az esküvőre jött.
Basszus! Ez is teljesen kiment a fejemből. Fiatalabbik bátyám, Luke esküvője itt van a nyakunkon.
-De az még egy hónap!
-Hazahívtam, hogy segítsen. Éjszakáznia kellett, hogy előre ledolgozza a munkaidejét, de volt olyan kedves és megtette a kedvemért.
-Aham...
-Mire jutottatok?-kíváncsiskodott-talán meséljétek el részletesen Spencernek ő hátha tud nektek segíteni.
Így hát mindent elmeséltünk neki. Mikor a végére értünk ő csak röhögött, mire mi értetlen arcot vágtunk.
-Még komolyan térdre is álltál?-nézett rám.
-Én nem, ő-mutattam testemre. Természetes volt, hogy kicsit meg volt zavarodva, hogy ki kicsoda akkor most.
-Tudsz segíteni vagy nem?-kérdezte Kyle.
-Nem.
Erre igencsak elszomorodtam. Már amennyire még lehetett.
-De az jó gondolat volt, hogy a szobroknak van hozzá köze. Ez több, mint valószínű. Azonban azt hiszem fölöslegesen mentetek vissza. A hasonló eseteknél ezek az igen furcsa jelenségek-közben ránk mutatott, ami egy kicsit sértő volt- okkal történnek. Ezzel arra gondolok, hogy üzenni akarnak nektek. Valami befejezetlen dolgotok van együtt, vagy még sem úgy alakult a sorsotok, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
-Ez lehetséges?
-Persze. A természet sem tökéletes.
-Akkor mit javasolsz mit tegyünk?-kérdezgettük tovább.
-Éljétek az életeteket. Az idő majd megoldja. Talán hamarabb, mint hinnétek-kacsintott.
-De ez így elég... hogy is mondjam, komplikált.
-Aham. De nektek holnap suli, szóval nyomás aludni gyerekek!
El is telt a nap. Gyorsabban, mint gondoltam. Kicsit rettegtem, ami a holnapot illette. De mit volt, mit tenni...
Fölkellett hívnom Kyle szüleit, hogy egy haverjánál alszik, de nincs semmi gáz, a cuccait pedig odavarázsolta.
Anya a vendégszobában megágyazott neki, sajnálatomra. Éjszaka nem aludtam sokat, de így is gyorsan eltelt.
Reggel Kyle végig azt magyarázta, mit tegyek a suliban, hogy viselkedjek és én minden információt próbáltam elraktározni az agyamban. Mikor az autóban ültünk megkérdezte ő mit tegyen...
-Semmit-mondtam egyszerűen, mivel, ha nem tesz semmit, akkor nem történhet probléma.
Ő csak vállat vont. És beindította az autót. Lili még tegnap felhívott, hogy lebetegedett. ennek nem örültem, de legalább miatta nem kellett aggódnom. Mikor a telefonban Kyle hangja szólt kicsit meglepődött, de aztán odanyomtam a valódi Kyle kezébe a telefont, hogy beszéljen ő és viszonylag simán ment. Az idegességtől görcsölt a hasam. direkt úgy mentünk, hogy éppen beérjünk az első órára. Ez külön volt, neki fizika, nekem matek, de a nap további részén együtt lehettünk, kivéve, hogy neki hatodik órában még volt egy törije. Bementem a terembe és mikor körülnéztem mindenki a könyvét bújta. Szuper! Felelés. Amilyen pechem volt pont engem feleltetnek. Beültem a terem sarkában lévő padba és próbáltam észrevétel lenni és úgy csinálni, mint akit nagyon érdekel a fizika. Ezt könnyen megúsztam, mivel úgy tűnt mindenki tanult. Mintha ez még számított volna. Megúsztam az órát. Csak egyszer szólított föl a tanár, de jót válaszoltam és valami olyasmit mondott, hogy ügyes vagyok és, legközelebb is fölszólít, szóval figyeljek. Erre most nem került sor. De ezek szerint Kyle igen csak lazán viselkedett fizikán is. Ahogy kicsöngettek kirohantam a teremből és szerencsémre testem jött velem szembe.
-Na mi a helyzet?-kérdezte mosolyogva.
-Megdicsért a fizika tanárod-vágtam egy hülye grimaszt.
-Pedig nem nagyon kedvel.
-Ezt gyanítottam, mikor azt mondta, hogy figyelni fog. És veled?-kérdeztem bizakodva.
-Ne aggódj. Semmi rosszat nem csinálta és rám sem hederített a matek tanárod.
-Huhh...
-Nem bíztál bennem?
-Csak nem hittem, hogy ilyen simán fog menni.
Megfogta kezem és elindultunk a következő óránkra, művészettörténetre. Pfuj... Egymás mellé ültünk. Párokat kellett alkotni, mondanom sem kell mi egy párt alkottunk. Mandalát kellett készíteni. Közösen. Előszőr tulajdonságokat kellett felírni egymásról. Majd odaadni a papírt a ráírt tulajdonságokkal a másiknak. Mindegyik tulajdonsághoz színt kellett párosítani aztán rajzolhattunk. Belátom, nem egészen értettem, hogy ennek mi értelem. Kyle odatolta elém papírját melyet gyorsan végig futottam. Én még nem végeztem az ő tulajdonságainak a lejegyzésével.
-maximalista
-szorgalmas
-gyönyörű
-kedves
-tökéletes
Ez volt az az öt szó ami rá volt firkálva a papírra. Öt tulajdonságot kellett írni és hát állítólag én ilyen voltam. Elég furcs arcot is vágtam hozzá.
-Hiszen senki sem tökéletes. Ez hülyeség-mondtam.
-Nekem az vagy.
Sikerült megint elpirulnom. De ez akkor is hülyeség volt.
-Kész vagy?-kérdezte.
-Még nem... annyi minden van és nem is tudom mit írjak, hiszen te... olyan vagy akinél jobbat nem is kívánhatnék magamnak...
-Leszel hivatalosan is a barátnőm?
Majd leesett az állam.
-Vagyis jelenleg én vagyok a barátnő szerepben, de azt hiszem már ez sem érdekel. Vagyis tudom, sőt biztos vagyok benne, hogy nem érdekel. Na...?-nézett ráma nagy, kék szemeimmel.
Erre a kérdésre most nem számítottam, főleg nem ilyen hirtelen. Ez most vajon, hogy jutott eszébe...? Ellenben ugyanerre a kérdésre vártam már ki tudja mióta.
-Örömmel....-nyögtem ki végül. Suttogva igaz, de csoda, hogy egyáltalán jött ki hang a torkomon. Válaszul megcsókolt. Ott, mindenki előtt, ahol mindenki láthatta az átváltozást. Kinyitottam volna a szemem, hogy felmérjem a kíváncsi tekinteteket, de nem bírtam. Valami szorította a szememet és húzott magával a sötétség, míg nem minden elsötétedett teljesen.
