8.fejezet: Talányok

   Az a gondolat, hogy saját testemmel csókolóztam elég hihetetlen volt. Bár ez még az én világomban is meglehetősen furcsán hangzott.  Anya elment itthonról az egyik varázskönyvtárba, hátha talál valamit a különleges esetemre Kyle-lal. Nekünk azt a feladatot adta, hogy Lilit küldjük haza és hajtsunk rajta végre enyhe tudatmódosítást. Elsőnek furcsállotta, hogy Kyle is ott van, vagyis én. De még elég kómás állapotban volt, mint az reggel illik, tehát nem nagyon kötözködött.
   Egyedül maradtam Kyle-lal. Az egész ház a miénk volt. Nem tudtuk anya mikor fog hazaérni. Próbáltam kiélvezni a helyzetet, hogy végre van egy kis időnk beszélgetni.
   -Meg akarlak ismerni... Ha már úgy is így egymásba gabalyodtunk-mondtam, szinte suttogva.
   -Ha itt tartunk tartozol nekem egy bocsánat kéréssel?-mosolyodott el halványan.
   -Miért is? -próbáltam kacérkodni és csökkentettem a köztünk lévő távolságot.
   Lélegzete kezdett felgyorsulni és ez tetszett. Be kell valljam hízelgő volt.
   -A szobámban képes voltál az emlékeimet megváltoztatni. Természetesen sikertelenül. Szóval most rajtam a sor.
   Most már az én lélegzetem is egészen felgyorsult, ahogyan egyre közelebb kerültünk egymással. A hasamban, mintha ezernyi pillangó focizott volna és meglehetősen rosszul. Nem értettem miért vagyok ilyen ideges elvégre az előbb még a kezemben volt az irányítás. Be kellett vallanom magamnak. Teljesen bele voltam esve Kyle-ba.
   -Szerintem felejtsük el-jelentettem ki.
   -Akkor viszont meg kell csókolnod.
   -Kein Problem-mondtam én, mint a profi németes.
   Erre egy hülye grimaszt vágott. Nem tudtam eldönteni,hogy a röhögést próbálja- e visszafojtani vagy egyszerűen nem esett le neki miről beszélek. Minden esetre gyorsan változtattam a helyzeten. Érzéki csókot leheltem a szájára. Éreztem az átváltozást és titkon abban reménykedtem, talán nem változunk vissza. Mikor szétváltunk, csalódnom kellett. Még mindig nem voltunk önmagunk, de legalább a csók kárpótolt valamennyire. Az ajtó előtt álltunk, itt maradtunk mikor Lilit kitessékeltük. Észre sem vettem... Hajlamos voltam a részleteken átsiklani, ha Kyle velem volt. Kinyílt előttünk a bejárati ajtó és anya lépett be rajta.
   -Sziasztok!
   -Na? Mire jutottál?-kérdeztem egyből. Látszott rajta, hogy egy kicsit még mindig zavarban van a helyzettől. Nem hibáztattam.
   -Komolyan? Semmire. Ilyen helyzetről, sőt még csak hasonlóról egy könyv sem írt. Attól tartok be kell avatni apádat kicsim-hirtelen nem tudta eldönteni, melyikünkre nézzen.
   Megijedtem, hiszen eddig fel sem fogtam, milyen komoly lehet a helyzet. Apa biztosan teljesen ki fog borulni. Semmi kétség. Mivel apu életőr,sok mindent átélt. Mindig is elég komoly ember volt. Szabályok szerint élte életét. Ezért sosem volt túl jó a kapcsolata ideősebbik bátyámmal. Spencer világ életében egy laza srác volt.
   -Talán nem fog a tanács elé küldeni minket.
   Igen, a varázslóknak is volt saját társadalmik és a tanács volt a legfelső szinten. Franciaországban van a székhelyük, Párizsban. Normál körülmények között örülnék, ha Párizsba kellene utaznom, de.... most ez teljesen más. Apu mindig is úgy vélte, hogy amit a tanács mond az szent és sérthetetlen. Sajnos azonban, ha a tanács úgy véli, hogy ebben az esetben mi vagyunk a probléma okozói, nagyon kemény és szigorú büntetést szabnak ki ránk. Apa valószínűleg ezt javasolná. Én azért reménykedtem, hogy erre nem kerül sor.
   -Csak egy napot! Csak ennyit adj nekünk. Hátha kitalálunk valamit.
   Anyu már kezdte megszokni a testcserénket és, hogy mikor ki is beszél valójában.
   -Még is mit tudnátok csinálni?
   Nem tudtam. Fogalmam sem volt. De ha meg sem próbáljuk nem tudhatjuk meg.
   -Rendben. Huszonnégy órátok van. Utána szólók apádnak.
   Bólogattam a fejemet, majd karon ragadtam Kyle-t és a szobámba vonszoltam. Meglehetősen hallgatag volt. Mikor felértünk magunkra csuktam az ajtót.
   -Mégis mire gondoltál?-tört ki hisztérikusan, ami nagyon is passzolt vékony hangomhoz.
   -Nyugi... majd csak kitalálunk valamit...
   -Nagyon remélem neked. A holnapi nap már úgy is kilőve. Suliba így nem megyek.
   -Ezt most vegyem fenyegetésnek?
   Elég feszültté vált köztünk a levegő. Beleestem az ágyamba és próbáltam gondolkozni. Természetesen ez lehetetlennek bizonyult.
   -Ötlet?-kérdeztem meg bő fél óra hallgatás után. A percek valósággal repültek. Kérdésemre nem érkezett válasz. Felültem és alig akartam hinni a szememnek. Kyle elaludt! Hogy képes erre ilyenkor?
   Hozzávágtam a párnámat, mire fölriadt.
   -Jól van na. Gondolkodom, gondolkodom...
   Nagylevegőt vett és szép lassan kifújta. Már majdnem megint teljesen lecsukódtam a szemei. Készítettem a másik párnámat, hogy akcióra kész legyen. Ekkor váratlanul eszembe jutott a kastélyi veszekedésünk. Hol is volt... Nem emlékeztem a kastély nevére, de az tisztán rémlett, melyik teremben voltunk. Brachman és Visnu szobránál voltunk. Gondoltam ez egy jó kiinduló pont. Hiszen varázslényeknek is nevezhetjük őket és a mi esetünkben bizony egy nagyon komoly varázslat történt. Ekkor fölpattant Kyle szeme. Egymás szemébe néztünk, majd szinte egyszerre mondtuk:
   -Bracham és Visnu.
   -Én mondtam hamarabb!-stoppoltam le az első helyet.
   -Nem igaz! Plusz pont nekem, hogy egyáltalán emlékezek a nevükre.
   Odahuppant jelenlegi könnyű testével az ágyamra és megcsókolt. Csukott szemmel jobb volt elkezdeni, mert akkor egy pillanatra sem volt olyan érzésem, mintha saját magamat csókolgatnám. Meg tudtam volna szokni.

7.fejezet: Haláli testcsere

   Mikor felkeltem azt sem tudtam milyen nap van. Suli van-e vagy hétvége. Ránéztem a piros-fekete ébresztőórámra és még csak öt óra körül járt. Ennek ellenére egészen világos volt kint. Lili még nagyban aludt. A fülhallgató még a fülében volt, de a telefonja teljesen lemerült az egész éjszakai zenéléstől. Biztosan közben elaludt. Kimentem a fürdőbe, hogy elintézzem reggeli szükségleteimet. Megmosdottam, vagyis inkább csak meg akartam. Bevizeztem a kezemet majd az arcomhoz nyúltam. Érdes tapintása volt. Mint a borostás férfiak arca. A tükörbe néztem és meglepődve láttam, hogy aki szemben áll velem az bizony egy borostás arcú férfi. Nem is akárki. Kyle.
   Majd hogy nem összeestem meglepetésemben. Kinéztem a szobámba és szerencsére Lili még aludt. Visszaálltam a tükör elé és elkezdtem tapogatni az arcomat. Pimaszul helyes gyerek ez a Kyle. Ilyeneken gondolkodtam miközben furcsábbnál furcsább arcokat vágtam. Arról nem is beszélve, hogy állt a saját pizsamám. Nem voltam túl ideges. Igazából kiélveztem a helyzetet. Ekkor azonban eszembe jutott, mi lehet az igazi Kyle-lal. Ezt a gondolat menetemet nem sikerült befejeznem mert ekkor csöngettek. Automatikusan mentem le a lépcsőn és nyitottam az ajtót, azzal nem is foglalkozva, hogy nem vagyok önmagam. Mikor kitártam az ajtót, akkor jutott csak az eszembe, hogy valami nagyon nincs jó, mert saját magammal álltam szemben. 
   -Ó jajj... -csak ennyi jött ki a számon. A következményeken nem gondolkodtam, sőt azon sem, hogy hogyan történt ez az egész. Hozzáteszem nem is volt rá időm, mivel körülbelül tíz perce voltam ébren.
   -Ez mégis micsoda!?
   -Honnan  tudnám? Így ébredtem-védekeztem.
   -Ne add az ártatlant, oké Kate. Tudom, hogy varázsló vagy és el kell, hogy mondjak valamit. Én is az vagyok.
   Na ez sokkolt. Mi van?! Képes volt nekem hazudni? Nem mintha olyan hosszú lett volna a kapcsolatunk. Mondjuk magamat sem mondhatom túl őszintének. Úgy három perc hallgatás után végül Kyle megszólalt.
   -Jól vagy?
   -Szerinted? Először is. Nem a saját testemben vagyok, másodszor megtudtam, hogy te is varázsló vagy! Ez túl sok információ volt egy reggelre!
   -Szóval te sem tudsz erről semmit? Nem te tetted?
   -Dehogy! Még életemben nem találkoztam ilyen jellegű varázslattal.
   Hirtelen rengeteg kérdésem lett volna. Mióta tudja, hogy ki is valójában, vagy milyen család leszármazottja. A gondolataimat azonban most másra kellett terelnem.
   -Az egyetlen probléma, hogy én sem!
   -Szerintem nem ez az egyetlen probléma.
   -Kötözködj csak...
   -Még szerencse, hogy nincs suli és hogy Lili alszik.
   -Mit keres nálad Lili? Ő is varázsló?
   -Nem...! Az elmúlt pár napban tulajdonképpen nálunk élt.
   -Bemehetek?-kérdezte, mivel még mindig az ajtóban álltunk.
   -Ja, persze.
   Bevezettem a konyhába és elővettem két műzlistálat.
   -Te is kérsz?
   -Köszi, elfogadom.
   Kigondolta volna, hogy teljesen normálisan is tudunk egymással beszélgetni teljesen hétköznapi dolgokról.
   Kinyitottam az egyik szekrényt, melyekben a müzliket tartottuk. Meglepetésemre pipiskedés nélkül elértem, szokatlan volt , hogy jó pár centivel magasabb vagyok.
   -Most mi tévők legyünk?-kérdeztem.
   Hosszú csönd követte kérdésemet, ami arra utalt, hogy ő sem tudja.
   -Ez annyira lehetetlen helyzet. Így még sem élhetjük le az életünket!
   -Nagyon remélem, hogy van megoldás. Valami, bármi. Már megbocsáss, de meglehetősen alacsony vagy. Nem ehhez vagyok szokva.
   -Képzeld én sem...
   -A szüleiddel mi a helyzet?
   -Hát... max anya segítségét kérhetjük. Apa az teljesen kiakadna és karanténba záratna.
   -Óóó...
   -A te szüleid? Csak és kizárólag anyára számíthatunk. Apa hülye az ilyenekhez. Nálunk inkább anya a csalás feje.
   -Hát akkor... mivel nyilvánvaló, hogy egyedül ezt  a problémát nem tudjuk megoldani...
   -Nem vagy egyedül... Szeretném, ha tudnád, hogy én mindig itt vagyok neked.
   -Ne Kyle... Ebbe most ne menjünk bele.
   -Igazad van! Lépjünk is túl rajta! Emlékszel mikor a töri szertárban először csókolóztunk? 
   -Olyan réginek tűnik, de ,mégis úgy emlékszem rá, mintha most történt volna.
   Ebben a pillanatban saját magammal szemtől szemben álltam. És?! Hogy mi történt? Olyan érzés volt, mintha magammal csókolóztam volna. Furcsa volt, sőt! De még is tudtam, hogy Kyle az. És még is jó érzés volt... Kicsit beteges...Ekkor úgy éreztem újra önmagam vagyok. Valóban így volt. Kinyitottam a szemem, de szánk még mindig egybeforrt. Ekkor Kyle is kinyitotta a szemét. Ő volt az! El sem hittem... Ilyen gyorsan megoldódott volna minden? Lehetetlen... Egy hang azonban észhez térített. Anya volt az.
   -Szóval ő az a Kyle...
   Ránéztünk és szétváltak ajkaink. Kyle-ra néztem, ő pedig rám. De nem így volt. Újra ő volt én és én ő... A francba... Tudtam, hogy nem lehet ilyen egyszerű...
  Anya tátvamaradt szájjal nézett ránk.
   -Ezt? Hogy csináltátok? Mi ez az egész?
   Elmeséltünk neki mindent. Meglehetősen nyugodtan fogadta a híreket. Majd mikor végeztünk, csak ennyit mondott:
   -Kérhetek egy pohár vizet?
   Fal fehér volt az arca. Kicsit ijesztő volt.
   -Jól vagy anya?
   Értetlenül nézett rám, majd láttam a szemében a megvilágosodást és eszébe jutott, hogy én szóltam hozzá Kyle testében.
   -Csináljátok ezt még egyszer!
   -Mit?-néztünk rá értetlenül.
   -Smároljátok le egymást.
   Furcsa volt ilyet hallani anya szájából, de nem kellett nekünk kétszer mondani. Összeértek ajkaink és megint megtörtént a pillanatnyi visszaváltozás. Már egyáltalán nem volt fura érzés, mint elsőnek.

6.fejezet:Na ez aztán haláli

   A következő teremben Brachman és Visnu szobrával találtuk szemben magunkat. Visnu mind a négy kezében egy-egy lótuszt tartott. Brachman pedig lótuszülésben ült és teste előtt tartotta kezeit. Művészettörténetből már tanultunk róluk. De ki figyel művtörin? Most komolyan...
   Eközben kezeink még mindig szorosan összeforrtak. Az is csoda volt, hogy ilyen testközelségben képes voltam mellette gondolkodni. Vettem egy prospektust a szobrok elől, majd indultam volna tovább, de... Kyle másik kezével megfogta a vállamat és megállított. Egyenesen a szemébe néztem, hátha ki tudok belőle olvasni valamit. Természetesen semmire nem jutottam. Végül megszólalt.
   -Ezt meg kell beszélnünk.
   -Nem, nem kell!-tiltakoztam.
   -De én ebbe beleőrülök... Minden nap látlak és minden nap csak rád vágyom. De nem vagy velem... Nem is figyelsz rám...
   -Tévedsz.
   -Ezt meg hogy érted?
   -Ezt már rég meg kellett volna beszélnünk. Mikor először csókolóztunk.
   -Igazad van teljes mértékben, de...
   -Nincs de Kyle! Te is tudod, hogy ez nem megy.
   -Jaj! Ne gyere már te is ezzel a hülye dumával. Ez tisztára olyan min egy szappanopera.
   -Ne légy cinikus. Te tetted ezt az egészet azzá, ami.
   -Én ezt megbeszélni szeretném nem még jobban tönkre tenni.
   -Azt hiszem már elkéstél... Először lesmárolsz, elviszem egy gyönyörű helyre, teljesen elkápráztatsz, majd nem jössz suliba és azt látom, hogy mással vagy kapcsolatban. Most pedig megfogod a kezem...
   -Te is tudod, hogy beteg voltam és a kapcsolatos dolog csak félre értés volt. A kézfogásról, pedig csak annyit, hogy nekem úgy tűnik nagyon is tetszett.
   Ekkor vettem csak észre, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, ezért hát gyorsan kirántottam az enyémet.
   -Ami azt illeti, az a kapcsolatos dolog elég béna kifogás volt...-nem akartam, hogy az övé legyen az utolsó szó.
   -Még te vagy fölháborodva rám? Te hagytál ott engem valamelyik nap a szobámban. Semmi magyarázat, csak egy csomó kifogás, aminek semmi értelme. Nekem kéne fölháborodnom!
   -Ugyan kérlek...
   -De igen is nekem! Én megpróbáltam... Ezek után én nem tehetek semmit. Én igazán úgy éreztem, hogy lehet köztünk valami... valami valódi és csodálatos.
   -Húú... ezek igen fura szavak egy fiú szájából.
   Ezzel kirohantam a teremből. Nem tudtam merre mennyek. Nem akartam hátra nézni. Féltem, hogy meglátom Kyle-t és ahelyett, hogy tovább mennék, odarohannék hozzá és megcsókolnám. Szerencsére ekkor meghallottam Lili vihogását. Biztosan jól érezte magát, mert kezdett abba a fázisba esni, hogy ez már fulladozás. Mikor megláttam, őt is éppen kézenfogva kísérgette kitűzött tanulópárja, Jeremy. Meghallották, hogy közeledek és felém fordultak. Lili rögtön észrevette kicsorduló könnyeimet és odaszaladt hozzám, faképnél hagyva Jeremyt, aki az egészből semmit sem értett.
   -Komoly a dolog?-csak ennyit kérdezett.
   -Úgy is mondhatjuk.
   -Bocsi Jeremy, de most mennem kell... de a találka még áll-kacsintott oda felé.
   Elindultunk a kijárathoz de belebotlottunk a tanárnőbe.
   -Elnézést tanárnő-kezdte Lili, mivel én ebben a helyzetben nem nagyon tudtam volna megszólalni-de Kate rosszul lett. Haza kísérem.
   Meg sem vártuk a választ, aminek nagyon hálás voltam. Beültünk az autómba. Most Lili vezetett és én kerültem az anyós ülésre. Egészen hazáig száguldottunk, szó szerint. Jó párszor átléptük a sebességhatárt. De nem tök mindegy ez már nekem... Úgy éreztem a szívem darabokban van. Még meg sem hódították teljesen, már is összetörték. Hálás voltam Lilinek, hogy ilyen hamar felfogta a helyzetet és velem jött, ami azt illeti inkább én jötem vele. Pedig úgy tűnt nagyon jól érezte magát Jeremyvel.
   -Rosszkor szakítottalak félbe titeket?-kérdeztem rekedtesen, majd megköszörültem a torkomat.
   -Rosszabbkor is lehetett volna...
   Mikor megérkeztünk felmentünk a szobámba és és pizsit húztunk. Lilinek már mindegy volt, hiszen már így is gyakorlatilag nálunk élt. Majd elővettem egy nagy doboz Nutellát, hozzá két kanalat.
   -Na essünk túl rajta. Mond el mi nyomja a kicsi szívedet, aztán tömjük magunka a Nutellát és legyünk újra boldogok, immár két egész kilóval nehezbben.
   -Uhh... ez tényleg olyan, mint egy szappanopera.
   -De a Nutella az jó.
   Elmosolyodtam, és hálás voltam. Még mindig vagy már megint az teljesen mindegy... Hálás voltam neki, hogy még mindig képes végighallgatni, akármilyen hülyeséget is csináltam.
   Így hát elmeséltem neki a két perces beszélgetésemet Kyle-lal, úgy egy óra alatt. A jelenlegi kapcsolatom rosszabb vele, mint az első csókunk előtt. Egy autó hangját hallottam begurulni a felhajtóra és kinéztem az ablakon. Titkon reménykedtem, hogy Kyle az. Kinyitom az ajtó, egymás bocsánatáért esedezünk és boldogan élünk még meg nem halunk. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen, mivel úgy tűnik az ő esze ezt a megoldást nem adta ki. Nem ő volt, hanem anyu. Rádöbbentem hogy megszűnt a kapcsolatom vele. Ez a Kyle-os ügy teljesen lefoglalt.
   -Ki az?-kérdezte Lili.
   -Anyu...-majd válaszát sem várva lerohantam elé.
   -Kate! Várj már!
   Kiabálta utánam, meg sem hallottam. Anya pont akkor nyitott be az ajtón, mire leértem. Egyből a karjaiba rohantam. Úgy meglepődött hirtelen kirohanásomon, hogy majdnem hanyatt estünk.
   -Kate! Kicsim! Mi a baj?
   -Semmi.. csak...
   Miután egy értelmes mondatot nem bírtam kinyögni, így anyu Lilire nézett választ várva.
   -Pasik...-válaszolt Lili.
   -Mindent értek-mosolyodott el anyu.
   -Ez nem vicces!
   -Nem ám...-már Lili szája sarkában is egy mosoly kezdet el kibontakozni, de én nem értettem mit találnak rajtam ilyen viccesnek.
   -Na gyertek! Meséljetek! Csinálok forrócsokit-mondta anyu.
   Mindent elmondtunk neki. Elejétől a végéig. Türelmesen hallgatta, majd csak ennyit mondott:
   -Azt kell, hogy mondjam ez a fiú nagyon szerthet téged, ha ilyen kitartó volt.
   Majd leesett az állam. Mi van?
   -Ezt hogy érted? Mi az, hogy volt?
   -Azt hiszem belefáradt, hogy ilyen elérhetetlen vagy számára...
   -Ne mondj ilyet...
   -Rendben-zártuk le a témát. Menjetek el valahova. Bulizzatok egyet és felejtsd el kicsim ezt a Kyle-t.
   -Én inkább maradnék-jelentettem ki, majd barátnőm felé fordultam. Egy vállrángatással jelezte, hogy neki aztán mindegy.
   -Nekem viszont még dolgom van. Jók legyetek!
   Nyomott mind kettőnk arcára egy puszit, megfogta a kicsikulcsot majd kilépett az ajtón. Sosem kérdeztem meg hova megy, vagy éppen mit fog csinálni. Főleg, ha volt nálunk valaki. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Ha a varázsvilággal kacsolatos, úgy is beavatnak... vagy nem. Ez az én dolgom. Sosem érdekelt különösebben.
   Mi felmentünk vissza a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom és idióta játékokat kezdünk el játszani rajta. Ezek közé tartozik Super Mario is. Hamar elálmosodtunk, legalább is én. Lili berakta a fülébe a fülesét és próbált lazítani, mivel úgy tűnt ő még nem nagyon álmos. Én a történtek ellenére gyorsan álomba merültem.

*

 

   Reggel, ahogy fölébredtem és kinyitottam a szemem észrevettem, hogy a ruhámban aludtam el. Ki akartam nyitni az ablakomat, hogy friss levegő áradjon be. Sajnos nem sikerült eljutnom az ablakik, mivel félútón hasra estem a nadrágom szárában. Ahogy fölnéztem még rémlettek bennem a beszélgetés emlékei Kate-tel. Mikor föltáplálkoztam, csak sikerült kinyitnom az ablakot. Elindultam a fürdőszobámba, de megint csak megálltam. Most azonban nem a nadrág miatt, hanem a szekrényemen lévő tükörre lettem figyelmes a szemem sarkából. Visszatoladtam és meglepetésemben megint majdnem a földre kerültem, de most az ájulástól. Nem én voltam, akit a tükörben láttam. Egy ismerős arc nézett vissze rám. Egy lány. Nem igazán értettem mi lehet ez az egész. Megcsíptem magam megnéztem a karjaimat a hajamat még a nadrágomba is benéztem. Ezután csak nem pofonvágtam magam, de miután rájöttem, hogy ez nagy hülyeség, próbáltam lehiggadni. Kimentem a fürdőbe, megmosdottam majd mikor visszaértem még mindig nem önmagam voltam. Leültem a tükör elé és úgy néztem benne magam mint egy majom. Még mindig döbbenten álltam a tény előtt, hogy ez megtörtént. Sosem hallottam hasonlóról, de az biztos, hogy nem én csináltam. Legalább azzal nem volt probléma, hogy felismerjem azt aki nem én vagyok, de nagyon úgy tűnt, hogy legalább is az ő testében. A kérdés csak az, hogy kölcsönösen történt e a változás. Kate volt az. Ő nézett vissza a szemembe a tükkörben. Nem értettem az egészet. Így is összevoltam zavarodva vele kapcsolatban... Hát még most...