9. fejezet: Eszméletlen

   Eddig összegezve Kyle-lal az életem sokkalta izgalmasabb lett. Minden ott kezdődött, hogy nekem jött a suli parkolóban, szóval úgy is mondhatjuk, hogy hálás vagyok neki. Most már. Miatta kerültünk büntibe és... megtörtént az első csókunk, ami mintha még csak most történt volna. Megmutatta nekem az egyik őse csodálatos házát, a kertről már nem is beszélve. Igaz, aztán történt egy kis kisiklás a kapcsolatunkban, de... most az a helyzet, hogy én vagyok az ő testében , ő pedig az enyémben. Ez elég viccesen hangzik, igaz? Pedig nem az, vagy legalább is nem úgy, ahogyan egyesek gondolnák.
   Miután arra a következtetésre jutottunk, hogy a tanulmányi kiránduláson kezdődött a baj, így úgy határoztunk, hogy visszamegyünk.
   Odaadtam Kyle-nak az egyik dzsekimet én pedig fölhúztam azt, amiben ő érkezett. Automatikusan zsebre rakta a kezét, de rögtön ki is húzta. Egy papír került elő a zsebből, még hozzá egy töri dolgozat. Név nem volt rajta, azonban ezt nem is csodálom, mivel szép kis karó lett.
   -Hát ez meg?-kérdezte leplezetlen kíváncsisággal.
   Már el is felejtettem, hogy ezt elraktam... Elmosolyodtam.
   -Emlékszel az első csókunkra? A történelem szertárban?
   -Ez természetes-kacsintott rám.
   -Ez az az utolsó dolgozat, amelyiken összeért az ujjunk.
   -Elloptad?
   -Én nem így nevezném.
   A fülem tövéig elpirosodtam. Az ember azt gondolná, hogy a kettőnk kapcsolata már igen személyesnek mondható. Ez így is volt .... valahogy... de még mindig nem beszéltünk róla.
    Nyomott egy lágy puszit az arcomra, mivel nem segített a helyzeten.
    -Sosem felejteném el azt a napot, de így még írásos emlékünk is van róla-kacsintott rám.
    Megragadtam az autókulcsot, ami a konyhában lévő kis szekrényen volt egy üvegtálban.Minden kulcsot itt tároltunk.
   -Indulhatunk?-kérdeztem.
   -Vezethetek?
   Kikerekedtek a szemeim.
   -Miért akarsz te vezetni?-kíváncsiskodtam.
   -Jelenlegi helyzet szerint úgy gondoltam, ez így ésszerű.
   -Igazából nem, de csak nyugodtan, Úgy sem szeretek annyira vezetni.
   Megvontam a vállam és kiléptünk a házból. Beültünk a helyünkre, így én az anyósülésre.
   -Te tudod egyáltalán merre kell menni?-kérdeztem kíváncsian.
   -Aham.
   -Akkor tényleg jó, hogy te vezetsz.
   Kicsit mérges lettem, hogy ezt ő viccesnek találta és jót röhögött rajtam. De ugyan, férfiak.
   Beindította a motort és végül elindultunk. Bő húsz percig kocsikáztunk, mire sikeresen célba értünk. Kezdett derengeni, hogy már tényleg jártam itt. Mikor megláttam a kastélyt, akkor pedig már biztos voltam benne.
   -Hogyan tovább?-nézett rám tanácstalanul.
   -Gondolom bemegyünk és megkeressük a szobrokat.
   -Én vezettem és lám csak! Ide találtunk. Most te jössz-kacsintot.
   Kiszálltunk és besiettünk a kastély ajtaján. Hatalmas kovácsoltvassal díszített ajtó volt, úgy tűnt eredeti sötétbarna színében. Mikor beléptünk egy recepciós iroda volt jobbra, rögtön az ajtó mellett. Egy alacsony, fekete hajú és vékony nő ült az asztal mögött.
    -Miben segíthetek?-kérdezte orr hangon.
    -A kastélyt szeretnénk megnézni. Főleg az indiai szárny érdekelne minket.
    -Egész vagy diák jegyet szeretnének?
    Kyle-ra nézte és mivel úgy tűnt neki fogalma sincs miről beszél a nő, így a mellett döntöttem ne bonyolítsuk túl és két egész jegyet kértem.
   Azt hittem rosszul hallottam, mikor azt mondta a nő, hogy tizennégyezer forint. De nem, tényleg annyi volt, két egész jegy. Mivel nem volt nálam ennyi pénz, hitelkártyával fizettem.
   Elindultunk hát abba a bizonyos terembe. Egy kis útbaigazítással igaz, de végül odataláltunk. A helység természetesen semmit nem változott tegnap óta.
   -És most?-kérdezte Kyle.
   -Na, most te jössz!-próbáltam visszaszorítani a nevetést. Nem azért, mintha ez egy olyan vicces helyzet lett volna, egyszerűen csak már nem tudtam mást csinálni.
   Kyle elkezdett beszélni a szobrokhoz, mindenféle hülyeséget:
   -Itt vagyunk!
   -Megtanultuk a leckét!
   -Jó vicc volt, de most már hagyjuk!
   -Most lebuktatok!
   A többit inkább nem is említeném. Még térdenállva is könyörgött. Én pedig egyre elkeseredettebb lettem.
   -Kyle! Kyle! Ez reménytelen! Gyere, menjünk...
   -De...
   -Te is tudod, hogy ennek nincs értelme. Nem is tudom mit gondoltunk mi lesz.
   -Én viszont tudom-jelentette ki határozottan-és nem fogunk meghátrálni! Holnap bizony iskolába fogunk menni és megmutatjuk, hogy nem fog ki rajtunk ez az elcseszett világ.
   Elmosolyodtam kijelentésén és volt is benne valami. Már, ami az elcseszett világot illeti. Végül úgy döntöttem, hogy nem hiányozhatok egész hátralevő életemben a suliból...
    -Mennyünk...
A hazavezető út eseménytelenül és gyorsan telt. Féltem hazaérni. Apa biztosan csak későn ér haza, de holnap úgy is megtudja és akkor mehetünk a tanácshoz...
  A ház előtt leparkoltunk és időm sem volt kiszállni az autóból, Kyle ott termett mellettem és kinyitotta nekem az ajtót.
   -Most veszem csak észre, hogy az autódon még mindig egy jó kis horpadás van.
   És ez így volt. Azóta is elfelejtettem kijavítani. Azonban mikor odanéztem már nyoma sem volt.
   -Szívesen-mondta.
   -Óóó... igazán köszönöm-nem nagy kunszt, ezt én is megtudtam volna csinálni egy egyszerű varázsige segítségével-hencegős, khm...
   Próbálta nem leplezni a köhögéssel, mire ő elmosolyodott, de próbált úgy tenni, mintha valóban nem hallotta volna. Egy másik autóra lettem figyelmes a házunk előtt. Ez egy ismeretlen volt.
   Beléptünk a házba és egyből Spencerrel találtam magam szembe, az idősebbik bátyámmal. Semmit sem változott, mióta utoljára láttam. Ugyan olyan magas és cingár termete volt. Gyönyörű, mogyoróbarna haja volt, amely most jócskán megnőtt és a szemébe lógott. Zöld szeme és pofátlanul jóképű volt. Csak úgy döglöttek utána a csajok, de neki egy sem kellett. Mindig azt mondta, ő az igazit keresi.
    -Szia hugi!-rohanta le Kyle-t-hogy megnőttél, de még mindig törpe vagy.
   Így is mondhatjuk. Az ő 189 centije mellett az én 162 centim, igazán törpének számított.
   -Ki a barátod? Bemutatod?-bombázta kérdésekkel még mindig Kyle-t.
   -Heló! Kyle vagyok! Kate egyik barátja.
   Mondta Kyle az én testemben, mire Spencer csak nem röhögőgörcsöt kapott.
    -Akkor gondolom te vagy a húgom-mondta két röhögés között.
    -Honnan tudtad?-néztem értetlenül-Hallottál már ilyen esetről?
   Széles mosolya láttán kezdtem reménykedni, de ez hiába való volt.
   -Nem, anya mesélte mikor hazaértem, csak kíváncsi voltam igaz-e. De úgy tűnik nagyon is igaz.
   -Bunkó!-mondtam neki Kyle testében és belebokszóltam a karjába.
   -Aúú, törpe, most egy kicsit erősebb vagy.
   Ügyet sem vetve rá, elindultam a konyhába ahol feltehetőleg anya tartózkodott, mert a kedvenc zenéje hallatszott ki.
   -Anya, hogy-hogy itthon van Spencer?-kérdeztem értetlenül.
   -Az esküvőre jött.
   Basszus! Ez is teljesen kiment a fejemből. Fiatalabbik bátyám, Luke esküvője itt van a nyakunkon.
   -De az még egy hónap!
   -Hazahívtam, hogy segítsen. Éjszakáznia kellett, hogy előre ledolgozza a munkaidejét, de volt olyan kedves és megtette a kedvemért.
   -Aham...
   -Mire jutottatok?-kíváncsiskodott-talán meséljétek el részletesen Spencernek ő hátha tud nektek segíteni.
   Így hát mindent elmeséltünk neki. Mikor a végére értünk ő csak röhögött, mire mi értetlen arcot vágtunk.
   -Még komolyan térdre is álltál?-nézett rám.
   -Én nem, ő-mutattam testemre. Természetes volt, hogy kicsit meg volt zavarodva, hogy ki kicsoda akkor most.
   -Tudsz segíteni vagy nem?-kérdezte Kyle.
   -Nem.
   Erre igencsak elszomorodtam. Már amennyire még lehetett.
   -De az jó gondolat volt, hogy a szobroknak van hozzá köze. Ez több, mint valószínű. Azonban azt hiszem fölöslegesen mentetek vissza. A hasonló eseteknél ezek az igen furcsa jelenségek-közben ránk mutatott, ami egy kicsit sértő volt- okkal történnek. Ezzel arra gondolok, hogy üzenni akarnak nektek. Valami befejezetlen dolgotok van együtt, vagy még sem úgy alakult a sorsotok, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
   -Ez lehetséges?
   -Persze. A természet sem tökéletes.
   -Akkor mit javasolsz mit tegyünk?-kérdezgettük tovább.
   -Éljétek az életeteket. Az idő majd megoldja. Talán hamarabb, mint hinnétek-kacsintott.
   -De ez így elég... hogy is mondjam, komplikált.
   -Aham. De nektek holnap suli, szóval nyomás aludni gyerekek!
   El is telt a nap. Gyorsabban, mint gondoltam. Kicsit rettegtem, ami a holnapot illette. De mit volt, mit tenni...
   Fölkellett hívnom Kyle szüleit, hogy egy haverjánál alszik, de nincs semmi gáz, a cuccait pedig odavarázsolta.
   Anya a vendégszobában megágyazott neki, sajnálatomra. Éjszaka nem aludtam sokat, de így is gyorsan eltelt.
   Reggel Kyle végig azt magyarázta, mit tegyek a suliban, hogy viselkedjek és én minden információt próbáltam elraktározni az agyamban. Mikor az autóban ültünk megkérdezte ő mit tegyen...
   -Semmit-mondtam egyszerűen, mivel, ha nem tesz semmit, akkor nem történhet probléma.
   Ő csak vállat vont. És beindította az autót. Lili még tegnap felhívott, hogy lebetegedett. ennek nem örültem, de legalább miatta nem kellett aggódnom. Mikor a telefonban Kyle hangja szólt kicsit meglepődött, de aztán odanyomtam a valódi Kyle kezébe a telefont, hogy beszéljen ő és viszonylag simán ment. Az idegességtől görcsölt a hasam. direkt úgy mentünk, hogy éppen beérjünk az első órára. Ez külön volt, neki fizika, nekem matek, de a nap további részén együtt lehettünk, kivéve, hogy neki hatodik órában még volt egy törije. Bementem a terembe és mikor körülnéztem mindenki a könyvét bújta. Szuper! Felelés. Amilyen pechem volt pont engem feleltetnek. Beültem a terem sarkában lévő padba és próbáltam észrevétel lenni és úgy csinálni, mint akit nagyon érdekel a fizika. Ezt könnyen megúsztam, mivel úgy tűnt mindenki tanult. Mintha ez még számított volna. Megúsztam az órát. Csak egyszer szólított föl a tanár, de jót válaszoltam és valami olyasmit mondott, hogy ügyes vagyok és, legközelebb is fölszólít, szóval figyeljek. Erre most nem került sor. De ezek szerint Kyle igen csak lazán viselkedett fizikán is. Ahogy kicsöngettek kirohantam a teremből és szerencsémre testem jött velem szembe.
   -Na mi a helyzet?-kérdezte mosolyogva.
   -Megdicsért a fizika tanárod-vágtam egy hülye grimaszt.
   -Pedig nem nagyon kedvel.
   -Ezt gyanítottam, mikor azt mondta, hogy figyelni fog. És veled?-kérdeztem bizakodva.
   -Ne aggódj. Semmi rosszat nem csinálta és rám sem hederített a matek tanárod.
   -Huhh...
   -Nem bíztál bennem?
   -Csak nem hittem, hogy ilyen simán fog menni.
   Megfogta kezem és elindultunk a következő óránkra, művészettörténetre. Pfuj... Egymás mellé ültünk. Párokat kellett alkotni, mondanom sem kell mi egy párt alkottunk. Mandalát kellett készíteni. Közösen. Előszőr tulajdonságokat kellett felírni egymásról. Majd odaadni a papírt a ráírt tulajdonságokkal a másiknak. Mindegyik tulajdonsághoz színt kellett párosítani aztán rajzolhattunk. Belátom, nem egészen értettem, hogy ennek mi értelem.  Kyle odatolta elém papírját melyet gyorsan végig futottam. Én még nem végeztem az ő tulajdonságainak a lejegyzésével.
   -maximalista
   -szorgalmas
   -gyönyörű
   -kedves
   -tökéletes
   Ez volt az az öt szó ami rá volt firkálva a papírra. Öt tulajdonságot kellett írni és hát állítólag én ilyen voltam. Elég furcs arcot is vágtam hozzá.
   -Hiszen senki sem tökéletes. Ez hülyeség-mondtam.
   -Nekem az vagy.
   Sikerült megint elpirulnom. De ez akkor is hülyeség volt.
   -Kész vagy?-kérdezte.
   -Még nem... annyi minden van és nem is tudom mit írjak, hiszen te... olyan vagy akinél jobbat nem is kívánhatnék magamnak...
   -Leszel hivatalosan is a barátnőm?
   Majd leesett az állam.
  -Vagyis jelenleg én vagyok a barátnő szerepben, de azt hiszem már ez sem érdekel. Vagyis tudom, sőt biztos vagyok benne, hogy nem érdekel. Na...?-nézett ráma nagy, kék szemeimmel.
   Erre a kérdésre most nem számítottam, főleg nem ilyen hirtelen. Ez most vajon, hogy jutott eszébe...? Ellenben ugyanerre a kérdésre vártam már ki tudja mióta. 
 -Örömmel....-nyögtem ki végül. Suttogva igaz, de csoda, hogy egyáltalán jött ki hang a torkomon. Válaszul megcsókolt. Ott, mindenki előtt, ahol mindenki láthatta az átváltozást. Kinyitottam volna a szemem, hogy felmérjem a kíváncsi tekinteteket, de nem bírtam. Valami szorította a szememet és húzott magával a sötétség, míg nem minden elsötétedett teljesen.
  

8.fejezet: Talányok

   Az a gondolat, hogy saját testemmel csókolóztam elég hihetetlen volt. Bár ez még az én világomban is meglehetősen furcsán hangzott.  Anya elment itthonról az egyik varázskönyvtárba, hátha talál valamit a különleges esetemre Kyle-lal. Nekünk azt a feladatot adta, hogy Lilit küldjük haza és hajtsunk rajta végre enyhe tudatmódosítást. Elsőnek furcsállotta, hogy Kyle is ott van, vagyis én. De még elég kómás állapotban volt, mint az reggel illik, tehát nem nagyon kötözködött.
   Egyedül maradtam Kyle-lal. Az egész ház a miénk volt. Nem tudtuk anya mikor fog hazaérni. Próbáltam kiélvezni a helyzetet, hogy végre van egy kis időnk beszélgetni.
   -Meg akarlak ismerni... Ha már úgy is így egymásba gabalyodtunk-mondtam, szinte suttogva.
   -Ha itt tartunk tartozol nekem egy bocsánat kéréssel?-mosolyodott el halványan.
   -Miért is? -próbáltam kacérkodni és csökkentettem a köztünk lévő távolságot.
   Lélegzete kezdett felgyorsulni és ez tetszett. Be kell valljam hízelgő volt.
   -A szobámban képes voltál az emlékeimet megváltoztatni. Természetesen sikertelenül. Szóval most rajtam a sor.
   Most már az én lélegzetem is egészen felgyorsult, ahogyan egyre közelebb kerültünk egymással. A hasamban, mintha ezernyi pillangó focizott volna és meglehetősen rosszul. Nem értettem miért vagyok ilyen ideges elvégre az előbb még a kezemben volt az irányítás. Be kellett vallanom magamnak. Teljesen bele voltam esve Kyle-ba.
   -Szerintem felejtsük el-jelentettem ki.
   -Akkor viszont meg kell csókolnod.
   -Kein Problem-mondtam én, mint a profi németes.
   Erre egy hülye grimaszt vágott. Nem tudtam eldönteni,hogy a röhögést próbálja- e visszafojtani vagy egyszerűen nem esett le neki miről beszélek. Minden esetre gyorsan változtattam a helyzeten. Érzéki csókot leheltem a szájára. Éreztem az átváltozást és titkon abban reménykedtem, talán nem változunk vissza. Mikor szétváltunk, csalódnom kellett. Még mindig nem voltunk önmagunk, de legalább a csók kárpótolt valamennyire. Az ajtó előtt álltunk, itt maradtunk mikor Lilit kitessékeltük. Észre sem vettem... Hajlamos voltam a részleteken átsiklani, ha Kyle velem volt. Kinyílt előttünk a bejárati ajtó és anya lépett be rajta.
   -Sziasztok!
   -Na? Mire jutottál?-kérdeztem egyből. Látszott rajta, hogy egy kicsit még mindig zavarban van a helyzettől. Nem hibáztattam.
   -Komolyan? Semmire. Ilyen helyzetről, sőt még csak hasonlóról egy könyv sem írt. Attól tartok be kell avatni apádat kicsim-hirtelen nem tudta eldönteni, melyikünkre nézzen.
   Megijedtem, hiszen eddig fel sem fogtam, milyen komoly lehet a helyzet. Apa biztosan teljesen ki fog borulni. Semmi kétség. Mivel apu életőr,sok mindent átélt. Mindig is elég komoly ember volt. Szabályok szerint élte életét. Ezért sosem volt túl jó a kapcsolata ideősebbik bátyámmal. Spencer világ életében egy laza srác volt.
   -Talán nem fog a tanács elé küldeni minket.
   Igen, a varázslóknak is volt saját társadalmik és a tanács volt a legfelső szinten. Franciaországban van a székhelyük, Párizsban. Normál körülmények között örülnék, ha Párizsba kellene utaznom, de.... most ez teljesen más. Apu mindig is úgy vélte, hogy amit a tanács mond az szent és sérthetetlen. Sajnos azonban, ha a tanács úgy véli, hogy ebben az esetben mi vagyunk a probléma okozói, nagyon kemény és szigorú büntetést szabnak ki ránk. Apa valószínűleg ezt javasolná. Én azért reménykedtem, hogy erre nem kerül sor.
   -Csak egy napot! Csak ennyit adj nekünk. Hátha kitalálunk valamit.
   Anyu már kezdte megszokni a testcserénket és, hogy mikor ki is beszél valójában.
   -Még is mit tudnátok csinálni?
   Nem tudtam. Fogalmam sem volt. De ha meg sem próbáljuk nem tudhatjuk meg.
   -Rendben. Huszonnégy órátok van. Utána szólók apádnak.
   Bólogattam a fejemet, majd karon ragadtam Kyle-t és a szobámba vonszoltam. Meglehetősen hallgatag volt. Mikor felértünk magunkra csuktam az ajtót.
   -Mégis mire gondoltál?-tört ki hisztérikusan, ami nagyon is passzolt vékony hangomhoz.
   -Nyugi... majd csak kitalálunk valamit...
   -Nagyon remélem neked. A holnapi nap már úgy is kilőve. Suliba így nem megyek.
   -Ezt most vegyem fenyegetésnek?
   Elég feszültté vált köztünk a levegő. Beleestem az ágyamba és próbáltam gondolkozni. Természetesen ez lehetetlennek bizonyult.
   -Ötlet?-kérdeztem meg bő fél óra hallgatás után. A percek valósággal repültek. Kérdésemre nem érkezett válasz. Felültem és alig akartam hinni a szememnek. Kyle elaludt! Hogy képes erre ilyenkor?
   Hozzávágtam a párnámat, mire fölriadt.
   -Jól van na. Gondolkodom, gondolkodom...
   Nagylevegőt vett és szép lassan kifújta. Már majdnem megint teljesen lecsukódtam a szemei. Készítettem a másik párnámat, hogy akcióra kész legyen. Ekkor váratlanul eszembe jutott a kastélyi veszekedésünk. Hol is volt... Nem emlékeztem a kastély nevére, de az tisztán rémlett, melyik teremben voltunk. Brachman és Visnu szobránál voltunk. Gondoltam ez egy jó kiinduló pont. Hiszen varázslényeknek is nevezhetjük őket és a mi esetünkben bizony egy nagyon komoly varázslat történt. Ekkor fölpattant Kyle szeme. Egymás szemébe néztünk, majd szinte egyszerre mondtuk:
   -Bracham és Visnu.
   -Én mondtam hamarabb!-stoppoltam le az első helyet.
   -Nem igaz! Plusz pont nekem, hogy egyáltalán emlékezek a nevükre.
   Odahuppant jelenlegi könnyű testével az ágyamra és megcsókolt. Csukott szemmel jobb volt elkezdeni, mert akkor egy pillanatra sem volt olyan érzésem, mintha saját magamat csókolgatnám. Meg tudtam volna szokni.

7.fejezet: Haláli testcsere

   Mikor felkeltem azt sem tudtam milyen nap van. Suli van-e vagy hétvége. Ránéztem a piros-fekete ébresztőórámra és még csak öt óra körül járt. Ennek ellenére egészen világos volt kint. Lili még nagyban aludt. A fülhallgató még a fülében volt, de a telefonja teljesen lemerült az egész éjszakai zenéléstől. Biztosan közben elaludt. Kimentem a fürdőbe, hogy elintézzem reggeli szükségleteimet. Megmosdottam, vagyis inkább csak meg akartam. Bevizeztem a kezemet majd az arcomhoz nyúltam. Érdes tapintása volt. Mint a borostás férfiak arca. A tükörbe néztem és meglepődve láttam, hogy aki szemben áll velem az bizony egy borostás arcú férfi. Nem is akárki. Kyle.
   Majd hogy nem összeestem meglepetésemben. Kinéztem a szobámba és szerencsére Lili még aludt. Visszaálltam a tükör elé és elkezdtem tapogatni az arcomat. Pimaszul helyes gyerek ez a Kyle. Ilyeneken gondolkodtam miközben furcsábbnál furcsább arcokat vágtam. Arról nem is beszélve, hogy állt a saját pizsamám. Nem voltam túl ideges. Igazából kiélveztem a helyzetet. Ekkor azonban eszembe jutott, mi lehet az igazi Kyle-lal. Ezt a gondolat menetemet nem sikerült befejeznem mert ekkor csöngettek. Automatikusan mentem le a lépcsőn és nyitottam az ajtót, azzal nem is foglalkozva, hogy nem vagyok önmagam. Mikor kitártam az ajtót, akkor jutott csak az eszembe, hogy valami nagyon nincs jó, mert saját magammal álltam szemben. 
   -Ó jajj... -csak ennyi jött ki a számon. A következményeken nem gondolkodtam, sőt azon sem, hogy hogyan történt ez az egész. Hozzáteszem nem is volt rá időm, mivel körülbelül tíz perce voltam ébren.
   -Ez mégis micsoda!?
   -Honnan  tudnám? Így ébredtem-védekeztem.
   -Ne add az ártatlant, oké Kate. Tudom, hogy varázsló vagy és el kell, hogy mondjak valamit. Én is az vagyok.
   Na ez sokkolt. Mi van?! Képes volt nekem hazudni? Nem mintha olyan hosszú lett volna a kapcsolatunk. Mondjuk magamat sem mondhatom túl őszintének. Úgy három perc hallgatás után végül Kyle megszólalt.
   -Jól vagy?
   -Szerinted? Először is. Nem a saját testemben vagyok, másodszor megtudtam, hogy te is varázsló vagy! Ez túl sok információ volt egy reggelre!
   -Szóval te sem tudsz erről semmit? Nem te tetted?
   -Dehogy! Még életemben nem találkoztam ilyen jellegű varázslattal.
   Hirtelen rengeteg kérdésem lett volna. Mióta tudja, hogy ki is valójában, vagy milyen család leszármazottja. A gondolataimat azonban most másra kellett terelnem.
   -Az egyetlen probléma, hogy én sem!
   -Szerintem nem ez az egyetlen probléma.
   -Kötözködj csak...
   -Még szerencse, hogy nincs suli és hogy Lili alszik.
   -Mit keres nálad Lili? Ő is varázsló?
   -Nem...! Az elmúlt pár napban tulajdonképpen nálunk élt.
   -Bemehetek?-kérdezte, mivel még mindig az ajtóban álltunk.
   -Ja, persze.
   Bevezettem a konyhába és elővettem két műzlistálat.
   -Te is kérsz?
   -Köszi, elfogadom.
   Kigondolta volna, hogy teljesen normálisan is tudunk egymással beszélgetni teljesen hétköznapi dolgokról.
   Kinyitottam az egyik szekrényt, melyekben a müzliket tartottuk. Meglepetésemre pipiskedés nélkül elértem, szokatlan volt , hogy jó pár centivel magasabb vagyok.
   -Most mi tévők legyünk?-kérdeztem.
   Hosszú csönd követte kérdésemet, ami arra utalt, hogy ő sem tudja.
   -Ez annyira lehetetlen helyzet. Így még sem élhetjük le az életünket!
   -Nagyon remélem, hogy van megoldás. Valami, bármi. Már megbocsáss, de meglehetősen alacsony vagy. Nem ehhez vagyok szokva.
   -Képzeld én sem...
   -A szüleiddel mi a helyzet?
   -Hát... max anya segítségét kérhetjük. Apa az teljesen kiakadna és karanténba záratna.
   -Óóó...
   -A te szüleid? Csak és kizárólag anyára számíthatunk. Apa hülye az ilyenekhez. Nálunk inkább anya a csalás feje.
   -Hát akkor... mivel nyilvánvaló, hogy egyedül ezt  a problémát nem tudjuk megoldani...
   -Nem vagy egyedül... Szeretném, ha tudnád, hogy én mindig itt vagyok neked.
   -Ne Kyle... Ebbe most ne menjünk bele.
   -Igazad van! Lépjünk is túl rajta! Emlékszel mikor a töri szertárban először csókolóztunk? 
   -Olyan réginek tűnik, de ,mégis úgy emlékszem rá, mintha most történt volna.
   Ebben a pillanatban saját magammal szemtől szemben álltam. És?! Hogy mi történt? Olyan érzés volt, mintha magammal csókolóztam volna. Furcsa volt, sőt! De még is tudtam, hogy Kyle az. És még is jó érzés volt... Kicsit beteges...Ekkor úgy éreztem újra önmagam vagyok. Valóban így volt. Kinyitottam a szemem, de szánk még mindig egybeforrt. Ekkor Kyle is kinyitotta a szemét. Ő volt az! El sem hittem... Ilyen gyorsan megoldódott volna minden? Lehetetlen... Egy hang azonban észhez térített. Anya volt az.
   -Szóval ő az a Kyle...
   Ránéztünk és szétváltak ajkaink. Kyle-ra néztem, ő pedig rám. De nem így volt. Újra ő volt én és én ő... A francba... Tudtam, hogy nem lehet ilyen egyszerű...
  Anya tátvamaradt szájjal nézett ránk.
   -Ezt? Hogy csináltátok? Mi ez az egész?
   Elmeséltünk neki mindent. Meglehetősen nyugodtan fogadta a híreket. Majd mikor végeztünk, csak ennyit mondott:
   -Kérhetek egy pohár vizet?
   Fal fehér volt az arca. Kicsit ijesztő volt.
   -Jól vagy anya?
   Értetlenül nézett rám, majd láttam a szemében a megvilágosodást és eszébe jutott, hogy én szóltam hozzá Kyle testében.
   -Csináljátok ezt még egyszer!
   -Mit?-néztünk rá értetlenül.
   -Smároljátok le egymást.
   Furcsa volt ilyet hallani anya szájából, de nem kellett nekünk kétszer mondani. Összeértek ajkaink és megint megtörtént a pillanatnyi visszaváltozás. Már egyáltalán nem volt fura érzés, mint elsőnek.

6.fejezet:Na ez aztán haláli

   A következő teremben Brachman és Visnu szobrával találtuk szemben magunkat. Visnu mind a négy kezében egy-egy lótuszt tartott. Brachman pedig lótuszülésben ült és teste előtt tartotta kezeit. Művészettörténetből már tanultunk róluk. De ki figyel művtörin? Most komolyan...
   Eközben kezeink még mindig szorosan összeforrtak. Az is csoda volt, hogy ilyen testközelségben képes voltam mellette gondolkodni. Vettem egy prospektust a szobrok elől, majd indultam volna tovább, de... Kyle másik kezével megfogta a vállamat és megállított. Egyenesen a szemébe néztem, hátha ki tudok belőle olvasni valamit. Természetesen semmire nem jutottam. Végül megszólalt.
   -Ezt meg kell beszélnünk.
   -Nem, nem kell!-tiltakoztam.
   -De én ebbe beleőrülök... Minden nap látlak és minden nap csak rád vágyom. De nem vagy velem... Nem is figyelsz rám...
   -Tévedsz.
   -Ezt meg hogy érted?
   -Ezt már rég meg kellett volna beszélnünk. Mikor először csókolóztunk.
   -Igazad van teljes mértékben, de...
   -Nincs de Kyle! Te is tudod, hogy ez nem megy.
   -Jaj! Ne gyere már te is ezzel a hülye dumával. Ez tisztára olyan min egy szappanopera.
   -Ne légy cinikus. Te tetted ezt az egészet azzá, ami.
   -Én ezt megbeszélni szeretném nem még jobban tönkre tenni.
   -Azt hiszem már elkéstél... Először lesmárolsz, elviszem egy gyönyörű helyre, teljesen elkápráztatsz, majd nem jössz suliba és azt látom, hogy mással vagy kapcsolatban. Most pedig megfogod a kezem...
   -Te is tudod, hogy beteg voltam és a kapcsolatos dolog csak félre értés volt. A kézfogásról, pedig csak annyit, hogy nekem úgy tűnik nagyon is tetszett.
   Ekkor vettem csak észre, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, ezért hát gyorsan kirántottam az enyémet.
   -Ami azt illeti, az a kapcsolatos dolog elég béna kifogás volt...-nem akartam, hogy az övé legyen az utolsó szó.
   -Még te vagy fölháborodva rám? Te hagytál ott engem valamelyik nap a szobámban. Semmi magyarázat, csak egy csomó kifogás, aminek semmi értelme. Nekem kéne fölháborodnom!
   -Ugyan kérlek...
   -De igen is nekem! Én megpróbáltam... Ezek után én nem tehetek semmit. Én igazán úgy éreztem, hogy lehet köztünk valami... valami valódi és csodálatos.
   -Húú... ezek igen fura szavak egy fiú szájából.
   Ezzel kirohantam a teremből. Nem tudtam merre mennyek. Nem akartam hátra nézni. Féltem, hogy meglátom Kyle-t és ahelyett, hogy tovább mennék, odarohannék hozzá és megcsókolnám. Szerencsére ekkor meghallottam Lili vihogását. Biztosan jól érezte magát, mert kezdett abba a fázisba esni, hogy ez már fulladozás. Mikor megláttam, őt is éppen kézenfogva kísérgette kitűzött tanulópárja, Jeremy. Meghallották, hogy közeledek és felém fordultak. Lili rögtön észrevette kicsorduló könnyeimet és odaszaladt hozzám, faképnél hagyva Jeremyt, aki az egészből semmit sem értett.
   -Komoly a dolog?-csak ennyit kérdezett.
   -Úgy is mondhatjuk.
   -Bocsi Jeremy, de most mennem kell... de a találka még áll-kacsintott oda felé.
   Elindultunk a kijárathoz de belebotlottunk a tanárnőbe.
   -Elnézést tanárnő-kezdte Lili, mivel én ebben a helyzetben nem nagyon tudtam volna megszólalni-de Kate rosszul lett. Haza kísérem.
   Meg sem vártuk a választ, aminek nagyon hálás voltam. Beültünk az autómba. Most Lili vezetett és én kerültem az anyós ülésre. Egészen hazáig száguldottunk, szó szerint. Jó párszor átléptük a sebességhatárt. De nem tök mindegy ez már nekem... Úgy éreztem a szívem darabokban van. Még meg sem hódították teljesen, már is összetörték. Hálás voltam Lilinek, hogy ilyen hamar felfogta a helyzetet és velem jött, ami azt illeti inkább én jötem vele. Pedig úgy tűnt nagyon jól érezte magát Jeremyvel.
   -Rosszkor szakítottalak félbe titeket?-kérdeztem rekedtesen, majd megköszörültem a torkomat.
   -Rosszabbkor is lehetett volna...
   Mikor megérkeztünk felmentünk a szobámba és és pizsit húztunk. Lilinek már mindegy volt, hiszen már így is gyakorlatilag nálunk élt. Majd elővettem egy nagy doboz Nutellát, hozzá két kanalat.
   -Na essünk túl rajta. Mond el mi nyomja a kicsi szívedet, aztán tömjük magunka a Nutellát és legyünk újra boldogok, immár két egész kilóval nehezbben.
   -Uhh... ez tényleg olyan, mint egy szappanopera.
   -De a Nutella az jó.
   Elmosolyodtam, és hálás voltam. Még mindig vagy már megint az teljesen mindegy... Hálás voltam neki, hogy még mindig képes végighallgatni, akármilyen hülyeséget is csináltam.
   Így hát elmeséltem neki a két perces beszélgetésemet Kyle-lal, úgy egy óra alatt. A jelenlegi kapcsolatom rosszabb vele, mint az első csókunk előtt. Egy autó hangját hallottam begurulni a felhajtóra és kinéztem az ablakon. Titkon reménykedtem, hogy Kyle az. Kinyitom az ajtó, egymás bocsánatáért esedezünk és boldogan élünk még meg nem halunk. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen, mivel úgy tűnik az ő esze ezt a megoldást nem adta ki. Nem ő volt, hanem anyu. Rádöbbentem hogy megszűnt a kapcsolatom vele. Ez a Kyle-os ügy teljesen lefoglalt.
   -Ki az?-kérdezte Lili.
   -Anyu...-majd válaszát sem várva lerohantam elé.
   -Kate! Várj már!
   Kiabálta utánam, meg sem hallottam. Anya pont akkor nyitott be az ajtón, mire leértem. Egyből a karjaiba rohantam. Úgy meglepődött hirtelen kirohanásomon, hogy majdnem hanyatt estünk.
   -Kate! Kicsim! Mi a baj?
   -Semmi.. csak...
   Miután egy értelmes mondatot nem bírtam kinyögni, így anyu Lilire nézett választ várva.
   -Pasik...-válaszolt Lili.
   -Mindent értek-mosolyodott el anyu.
   -Ez nem vicces!
   -Nem ám...-már Lili szája sarkában is egy mosoly kezdet el kibontakozni, de én nem értettem mit találnak rajtam ilyen viccesnek.
   -Na gyertek! Meséljetek! Csinálok forrócsokit-mondta anyu.
   Mindent elmondtunk neki. Elejétől a végéig. Türelmesen hallgatta, majd csak ennyit mondott:
   -Azt kell, hogy mondjam ez a fiú nagyon szerthet téged, ha ilyen kitartó volt.
   Majd leesett az állam. Mi van?
   -Ezt hogy érted? Mi az, hogy volt?
   -Azt hiszem belefáradt, hogy ilyen elérhetetlen vagy számára...
   -Ne mondj ilyet...
   -Rendben-zártuk le a témát. Menjetek el valahova. Bulizzatok egyet és felejtsd el kicsim ezt a Kyle-t.
   -Én inkább maradnék-jelentettem ki, majd barátnőm felé fordultam. Egy vállrángatással jelezte, hogy neki aztán mindegy.
   -Nekem viszont még dolgom van. Jók legyetek!
   Nyomott mind kettőnk arcára egy puszit, megfogta a kicsikulcsot majd kilépett az ajtón. Sosem kérdeztem meg hova megy, vagy éppen mit fog csinálni. Főleg, ha volt nálunk valaki. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Ha a varázsvilággal kacsolatos, úgy is beavatnak... vagy nem. Ez az én dolgom. Sosem érdekelt különösebben.
   Mi felmentünk vissza a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom és idióta játékokat kezdünk el játszani rajta. Ezek közé tartozik Super Mario is. Hamar elálmosodtunk, legalább is én. Lili berakta a fülébe a fülesét és próbált lazítani, mivel úgy tűnt ő még nem nagyon álmos. Én a történtek ellenére gyorsan álomba merültem.

*

 

   Reggel, ahogy fölébredtem és kinyitottam a szemem észrevettem, hogy a ruhámban aludtam el. Ki akartam nyitni az ablakomat, hogy friss levegő áradjon be. Sajnos nem sikerült eljutnom az ablakik, mivel félútón hasra estem a nadrágom szárában. Ahogy fölnéztem még rémlettek bennem a beszélgetés emlékei Kate-tel. Mikor föltáplálkoztam, csak sikerült kinyitnom az ablakot. Elindultam a fürdőszobámba, de megint csak megálltam. Most azonban nem a nadrág miatt, hanem a szekrényemen lévő tükörre lettem figyelmes a szemem sarkából. Visszatoladtam és meglepetésemben megint majdnem a földre kerültem, de most az ájulástól. Nem én voltam, akit a tükörben láttam. Egy ismerős arc nézett vissze rám. Egy lány. Nem igazán értettem mi lehet ez az egész. Megcsíptem magam megnéztem a karjaimat a hajamat még a nadrágomba is benéztem. Ezután csak nem pofonvágtam magam, de miután rájöttem, hogy ez nagy hülyeség, próbáltam lehiggadni. Kimentem a fürdőbe, megmosdottam majd mikor visszaértem még mindig nem önmagam voltam. Leültem a tükör elé és úgy néztem benne magam mint egy majom. Még mindig döbbenten álltam a tény előtt, hogy ez megtörtént. Sosem hallottam hasonlóról, de az biztos, hogy nem én csináltam. Legalább azzal nem volt probléma, hogy felismerjem azt aki nem én vagyok, de nagyon úgy tűnt, hogy legalább is az ő testében. A kérdés csak az, hogy kölcsönösen történt e a változás. Kate volt az. Ő nézett vissza a szemembe a tükkörben. Nem értettem az egészet. Így is összevoltam zavarodva vele kapcsolatban... Hát még most...

5.fejezet: Hazugságok

   Nem tudtam mit feleljek. Bevalljam, amit láttam és elmondjam teljesen megértem és magyarázkodnia sem kell.... vagy adjam az értetlent, akadjak ki és kérjem, hogy mindenről számoljon be. Időm se nagyon volt gondolkozni, hiszen Kate ott állt velem szembe. Így sem volt tiszta a kettőnk kapcsolta. Egy az, hogy igencsak smároltunk, nem is keveset és ezt sem beszéltük még meg. Azt hiszi kapcsolatban vagyok, de persze nem. Most még ez is. végül úgy döntöttem, hogy a hazugságokból elég, de valahogy még sem úgy ült el a dolog, ahogy szerettem volna.
   -Éppen eleget...-nyögtem ki végül a választ kérdésére, amit mintha már ezer éve tett volna fel.
   -Nézd, én értem, ha most ki vagy akadva, de nyugi. Gondold végig, igazából semmi rosszat nem csináltam. Persze ez most biztos fura neked, de majd mindent elmagyarázok. A fenéket beszélek itt össze-vissza.Ezt el kell feledtetnem veled.
   Mindeközben én meg sem bírtam szólalni, úgy mondta a szövegét, mintha már ezt előre betanulta volna. A végén már meg sem próbáltam közbe szólni...
   -Ne ijedj meg! Ez nem fog fájni-és már "lendítette" is az úját, hogy rám olvassa a feledé bűbáját.
   Az egyetlen probléma. hogy ez rám úgy sem fog hatni, ez ellen is védett ez varázslat, amit születésemkor kaptam. De ha már elmondta és annyit fáradozott vele... inkább nem szóltam a saját képességeimről. Úgy véltem, mindenkinek jobb, ha abban a hitben él, hogy csak egy normális ember vagyok.
   Végzett a varázslattal és színészien előadta,hogy csak most jött be az ajtón, és én semmire sem emlékszek tudomása szerint.
   -Kyle...
   -Szia Kate... tudom, hogy magyarázattal tartozom...- a vártnál én is jobban adtam elő magamat.
    -Az nem kifejezés, de itt az idő, hogy beavass a titkaidba, vagy ezt fejezzük be. Igazából azt sem tudom mi ez kettőnk között.
   -Nekem nagyon tetszett és remélem neked is.
   -Persze hogy tetszett! De állítólag kapcsolatban vagy és közben itt csókolgatsz, aztán most beteg lettél és az idegrendszerem kezd kiakadni. Végleg!
   -Akkor kezdjük az elejéről azt hiszem.
    Közben leültünk a szobámban lévő kanapéra, amiről egy másodperc alatt ledobáltam a cuccaimat a földre.
   -Nem vagyok kapcsolatban.
   -Akkor mi ez az egész?!
   -Van egy nyolcadikos kiscsaj és teljesen rám van akaszkodva... csokit küld meg levelet... és azt ígérte, ha lesz barátnőm, akkor végre le száll rólam. Így hát kénytelen voltam ehhez a cselhez folyamodni. Persze ezt megoldhattam volna másképpen is, de fogadtunk a srácokkal, hogy még így sem hagy békén, így hát belementem a játékba.
   -Ennyi? Egy gyerekes csíny miatt kellett nekem kiakadni? Most olyan bénán érzem magam...
   -Meg akartam mondani neki, hogy erre semmi szükség, elég, ha én érzem magam ramatyul. Természetesen erre sem volt időm, már is tovább kombinált.
   -Legalább ezt elmondhattad volna... Úgy tűnik számodra csak egy kaland ez kettőnk közt.
   -Ne mond ez! Ez nem igaz! Te sokat jelentesz nekem! Nem is tudod mióta...
   -Talán nem is fogom...
   Ezzel fölállt és elhagyta a szobát. Sőt a házat is. Még hallottam, ahogy beindítja az autóját, majd elhajt.
   Lefeküdtem az ágyamra, hogy átgondoljam ezt a beszélgetést, ami igazából elég egyoldalú volt. Nem bírtam rá haragudni... Magamat okoltam, amiért nem állítottam meg mikor kiment. Ha akkor megteszem talán most a karjaimban ölelhetném. Csak feküdtem az ágyban és néztem ki a fejemből. Így ment ez, míg végül az álom el nem nyomott.

*

 

   Hogy lehetek ekkora idióta? Most azt hiszi, hogy egy hisztis liba vagyok. Talán igaza is van. Egyfajta megnyugvás öntött el, mikor felfogtam, hogy nincs is barátnője. De mikor eljutott az agyamig, hogy ő kiáll mellettem, ha nem is szó szerint, én meg hazudjak neki a képességeimről. Nem tudtam volna ezek után a szemébe nézni. Nem akartam neki hazudni, de nem volt más választásom. Nem tudhatja mi vagyok valójában. Fájt, hogy fontos vagyok számára, és én sosem viszonozhatom ezt a nyíltságot és megértést. Fájt, hogy miattam kell szenvednie.

   Ezen gondolkoztam egész hazavezető úton, sőt még utána is. Felhívtam Lilit, hogy jöjjön át, ezt valakinek el kell mondanom. Az egyetlen bökkenő, hogy vele szemben sem lehetek teljesen önmagam. Mivel mással meg nem nagyon tudtam erről beszélni, így csak mellette döntöttem. Anyu egyből azt mondaná felejtsem el, lesz még ilyen az életemben és hogy legyek erős. Ez reménytelen. Sosem voltam az, aki elrejtett az érzelmeit.

   Mikor megjött Lili, beengedtem és a lényeget elhadartam neki, bár fontos részeket hagytam ki, de még így is elég összefüggő sztori lett belőle.

   -De erről az elkövetkezendő években nem akarok beszélni-jelentettem ki, miután teljesen értetlenül állt a történetem előtt, miszerint egyszerűen csak ott hagytam.

   -De.... ez elég nagy hülyeség volt...

   -Mondom nem akarok róla beszélni, nagyon is tisztába vagyok vele, hogy elcsesztem-jelentettem ki határozottan, miből neki természetesen leesett, hogy ezt halál komolyan gondolom.

   -Akkor? Mit akarsz csinálni?

   -Nem tudom... Azt hiszem a fiúkat most egy kicsit kizárnám az életemből. Valami csajos dologra gondoltam. Semmi képpen nem akarok depizni és mostantól fekete ruhákban járkálni. Megmutatom, hogy igen is tudok erős lenni!

   -Húhha... Ezt melyik filmből vetted? Elég nyálas volt.

   Ez az! Köszi Lili! Ezért imádtam. Mindig képes volt hülyülni és végighallgatott bármilyen idiótaságot is csináltam. Nem nevetett ki, de nyíltan megmondta a véleményét.

   -Na? Mit csinálunk? Engem is beavatnál végre?

   -Arra gondolta elővesszük a táncszőnyeget... Mikor kisebbek voltunk mindig azt nyomtuk még nem anyuék meg nem unták az idióta zenéket és el nem tiltottak minket tőle.

   -Emlékszem-jelent meg az arcán az édes gyermekkori mosoly-de csak abban az esetben, ha van szracsatella fagyitok is.

   -Ez természetes!

   Ez is egyfajta rituálé volt nálunk, amit ahogy idősebbek lettünk, egyre jobban elkezdtük hanyagolni.

   -Hát akkor?! Én hozom a fagyit, de intézd a szőnyegeket-vette kezébe az irányítást.

   -Rendben! Fagyit találsz a frigóban és kanalak meg a helyükön.

   -Ha nem kezdtek vándorlásba...

   -Hahaha... Már majdnem szakadtam...

   -Köszi! Aranyos a szarkazmusod.

   Egész este nyomtuk neki, közben pedig megettünk egy egész doboz fagyit. Majd úgy nyolc körül átmentünk Liliékhez és hoztunk neki pizsit, meg holnapra cuccot. Nem kellet sokat fűznöm és így nem volt időm gondolkodni Kyle-on. Basszus! Pont azt teszem!

   Holnap éppen hogy beértünk a suliba, annyit szenvedtünk reggeli közben. Kyle ma se jött suliba. Legalább a felől semmi kétség, hogy beteg, hiszen elég rossz bőrben volt, mikor találkoztunk. Csak egy órát kellet kibírnom Lili nélkül, ez pedig infó volt. gyakorlatilag hozzánk költözött az elkövetkezendő pár napra. Ezt nagyon bírtam, így legalább nem ástam magam a mélyföldig, hogy így kell miattam szenvednie Kyle-nak.

   Eljött a szombat a tanulmányi kirándulás napja. Egy flancos kastélyba ment az osztály.

   -Tehát. Egy kis figyelmet szeretnék!-próbálta csitítani az osztályt művészettörténet tanár.

   Ebben a pillanatban megláttam Kyle-t a terem másik végén. Ez egyfajta előszoba lehetett a kastélyban. Ott magyarázott neki, Jeremy, a haverja, de ő mintha meg sem hallotta volna.

   -Párokat fognak alkotni! Egy esszét kell beadnia a pároknak a kastélyról és egykori lakóiról. Gyerünk! Alkossanak párokat!

   Természetesen Lili felé fordultam ő pedig felém. Már indultunk volna felfedezni ezt a kísértetház jellegű helyet, mikor oda jön a tanárnő.

   -Önök nem fognak egy párt alkotni! Sajnálom, de Mr. Lochte és barátja páros, így semmiképpen nem fog tudni dolgozni. Leszek olyan nagylelkű és segítek neki, had legyen nekik is egy jó jegyük ebben az évben. Lewliss maga Lochtéhoz megy! Ön pedig-mutatott Lilire-Jeremy Swant kapja társának. Jó munkát kívánok!

   -De tanárnő! Ez nem...

   -Nincs vita! Amit én mondok az mindig úgy van!-ezzel sarkon fordult és elment.

   Szorongva válltam el Lilitől és léptem oda Kyle-hoz.

   -Szia...-üdvözöltük egymást, szint egyszerre.

   -Szerintem hagyjuk ezt az egészet, majd én megcsinálom, te nyugodtam menj haza. Gondolom úgy sem jelent gondot lógni...-nem bírtam kiállni, hogy csak egy kicsit ne szóljak be neki.

   -Nem gáz...-mondta majd elindultunk. Felderítettük az egész kastélyt. Meg sem szólaltunk közbe. Mikor az üvegterembe értünk leírtam az e helyről való fontos tudnivalókat és indultunk tovább.

   Éreztem, ahogy valaki megérinti a kezemet. Kyle volt az. Először csak az újaimat érintette meg, majd végül tenyerébe zárta az enyémet.

   Rezzenéstelen arccal sétáltunk tovább. Először ki akartak rántani kezemet az övéből, de olyan mértékű megnyugvást jelentett érintése, hogy nem tudtam neki ellenállni.

   Így sétáltunk tovább...



4.fejezet: Nem hiszek a szememnek

 Alig aludtam egész hétvégén. Igazából semmit nem csináltam. Egybefojtak a napok. Nem hittem, hogy valaha is ekkora hatással lesz rám valami. Annyira igazinak éreztem, ami köztem és Kyle között kezdett el kialakulni. Végül eljött a hétfő.
   Először úgy gondoltam, hogy azzal büntetem, nem szólok hozzá és levegőnek nézem. Végül rájöttem, hogy ezzel magamat is büntetném, ahhoz pedig semmi kedvem. Tehát elhatároztam, hogy eléállok a suliban és megmondom neki, hogy velem nem szórakozhat. Nem vártam a találkozásunkat. Féltem tőle. A percek, pedig túl gyorsan teltek, hogy fel tudjam mérni, mit is csinálok. Úgy össze voltam zavarodva, hogy elfelejtettem Lilit a suliba menet fölvenni. Mikor bekanyarodtam a parkolóba, akkor jutott eszembe és gyorsan írtam neki egy SMS-t.
   Mikor kiszálltam az autóból, Kyle még nem volt ott. Bár még jó fél óra volt az első óra kezdetéig. Teltek a percek, de semmi. Becsöngettek és semmi. Az nem létezik, hogy nem az autójával jött, mert mindig előszeretettel hencegett vele. Az eső is eleredt és kénytelen voltam bemenni, ha nem akartam igazolatlan órát kapni. Német órám volt, a tanár pedig különösen érzékeny idegállapotban lehetett, mert amikor meglátott, ölni tudott volna a szemével.
   -Elnézést Tanárnő a késésért...
   -Nem értem! Egy tizenhat éves lánynak mi dolga lehetett, hogy nem tudott beérni nyolc órára!
   -Lesütöttem a szemem és elengedtem a fülem mellett, amit mondott. Leültem a helyemre és egy papírdarabért nyúltam a táskámba a német cuccom helyett. Szét néztem a teremben és megláttam Mattit, Kyle egyik legjobb barátját. A papírra gyorsan leírtam a következő szavakat:

Hol van Kyle?

 

Pár ember közreműködésével a levelem sikeresen célba is ért. Fölnézett rám, majd egy idióta mosoly jelent meg az arcán. De szerencsémre elkezdett írni. Mikor visszaért hozzám a papír, csak egyetlen szó volt ráírva, meglehetősen szép betűkkel:

 

Beteg.

 

Na szuper! Gondoltam magamba, bár legszívesebb sikítottam volna. Összetéptem a papírt és egy varázsige segítségével a kukába juttattam, persze észrevétlenül.

   Állítólag már megint német TZ-t írunk jövőhéten. Vagyis valami hasonlót hablatyolt a tanár, bár nem igazán értettem. A következő órám osztályfőnöki lett volna, de mivel így is tartoztam egy igazolással, úgy voltam vele, mit nekem még egy nap. Így hát fogtam magam és kisiettem az ajtón majd beszálltam az autóba és egyszerűen elhajtottam. Nem foglalkoztam a tekintetekkel, amiket magamon éreztem. Nem számított semmi, csak egyedül akartam lenni. Sírni akartam. Nem érdekelt ki mit gondolt, de elegem volt. Szükségem lett volna valakire, de akitől jobban éreztem volna magam, pont miatta szenvedtem. Nem tudtam, hova mennyek, de azt vettem észre, hogy Kyle-k háza előtt állok. Nem is tudtam, hogy tudom hol laknak. De tudtam, hogy itt van a közelben. Hogy itt él. Az a különös érzésem volt, hogy most már minden rendben lesz. Hiába tudtam, hogy ez nem így van, de ezt éreztem.

   Leállítottam a motort, majd kiszálltam az autóból. Úgy voltam vele, ha itt vagyok legalább már valami hasznosat csináljak.
    Én más emberekkel ellentétben még életemben nem voltam beteg, még csak megfázva se voltam. Egy varázslat védett az egyszerűbb betegségekkel szemben, amit még születésemkor kaptam. Azonban ez nem védett minden ellen. Voltak betegségek, amelyek kifejezetten varázslókat értek és nem volt ellenük úgynevezett gyógyige.

   Becsöngettem, de persze, hogy nem jött ki senki. Milyen meglepő... 

Mindenképpen beszélni akartam Kyle-lal. Jöhetett a mai nap már ki tudja hányadik varázsigéje. A jobb kezemet a vállamtól egészen az ujjaim végéig húztam, furcsa latin szavakat mondva, amiket úgy se értene senki. Ahol az imént végighúztam a kezemet, most egy apró térkép jelent meg, ami az előttem álló házról készült. Benne kis pöttyökkel, melyek mutatták, a benne lévő emberek helyét.

 

*

 

   Életem során még egyszer sem voltam beteg. A születésemkor kapott gyógyige jól védett ezek ellen. Most azonban mégis ágynak voltam döntve. Egy varázsbetegség "áldozata" lettem, mely csak varázslókat támadott meg.

   Hallottam, hogy csöngettek, de nem kellet kinéznem az ablakon, hogy tudjam ki az. A szobám az utcára nézett. Éreztem, hogy Kate az. Szégyelltem magam, amiért nem szóltam neki, hogy nem megyek ma, de amiatt még jobban, hogy féltem. Féltem, hogy megnézi a facebook profilomat és félreérti a kapcsolatban státuszomat. Mégis odamentem az ablakhoz. Még felülnézetből is gyönyörő volt. Felhúzta a pulóvere úját és végighúzta a kezét  másik karján. Először azt hittem varázsolni akar, mivel úgy tett, mintha a kézitérkép varázsigét akarná végrehajtani. Eszembe jutott, hogy ez lehetetlenség. Végül értetlenül álltam a helyzet előtt, mikor valóban egy varázslatot hajtott végre. Méghozzá tökéletesen. Nem akartam hinni a szememnek.

   Úgy gondoltam ez lehetetlen. De azt is tudtam, hogy lebuktam. Ha az valóban egy kézitérkép varázsige volt, márpedig az volt, akkor pontosan tudta, hogy itt állok és azt is tudta, hogy őt nézem. Nem kellett benne csalódnom. Abban a pillanatban fölnézett rám és találkozott a tekintetünk.

   Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Azonnal szóltam a házvezetőnek, hogy engedje be Kate-t, mivel én nem biztos, hogy ájulás nélkül meg tudtam, volna tenni a szobám és a bejárati ajtó közti távolságit, úgy legyengültem ettől a rohadt betegségtől. Leültem az ágyamra és vártam. Majd egyszer kopogtatás nélkül benyitottak a szobámba. Kate volt az. Csak néztünk egymásra, és szinte egyszerre szólaltunk meg. Az első szavam tudtam, hogy a bocsánat kérés lesz, hiszen magyarázattal tartoztam neki. És úgy fest ő is nekem.

   -Sajnálom.

   -Mennyit láttál?

   





3.fejezet: Újra és újra

  Már arra sem emlékszem mikor és hogyan értem haza, de abban biztos voltam, hogy hosszú idő óta most aludtam a legjobban. Már fölkelt a nap és olyan hét óra körül lehetett, mikor felkeltem. Az utolsó emlékem tegnapról az a gyönyörű mogyoróbarna, vagy inkább már feketére hasonlító szempár volt. Kyle volt az és ha rágondoltam összeszorult a gyomrom, bár ennek ellenére érthetetlen nyugalom áradt szét a testemben.
   Elvégeztem szokásos napi rutinjaimat suli előtt, majd útközben felvettem Lilit.
   -Hali!
   -Szia!-szólt vissza-hogy bírtad a tegnapot? Már délelőtt láttam rajtad, hogy baj van, mivel alig lehetett belőled kihúzni pár szót. Hogy bírtad Kyle-lal?
   -Hát... egész...tűrhető volt.
   Először nem akartam vele megosztani, tegnapi kalandunkat, hiszen még én magam sem tudom mi volt és mi lesz belőle. Bár ahogyan kimondtam ezeket a szavakat már is megbántam, mivel Lilinek nem tudtam hazudni, vagy inkább egyből kiszúrta.
   -Na jó... mi volt. Mond meg vagy úgy is megtudom.
   Ez bizony így volt. Nem volt varázsereje, ennek ellenére jó besúgói voltak. Tudta a suli összes pletyiét, de azért nem erről volt híres.
   -Én sem tudom pontosan, de azt hiszem...
   -Te jó ég! Mit csináltatok?!
   -Csókolóztunk...
   Lili erre úgy elkezdett röhögni, hogy azt hittem már a könnyei is kicsordulnak. De végül leállította magát. Eközben még mindig a házuk előtt álltunk.
   -Végül is ez logikus-mondta, mire az én szemeim kidülledtek és még a szám is tátva maradt, hiszen nem ezekre a szavakra vártam.
   -Nem megyünk? Már mint tőlem maradhatunk is, de szerintem nem kéne lógnunk. Ha a szüleim megtudják...
   -Megyünk, bocsi csak lefoglalt ez a kis vallatásod.
   -Ne nevezd így. Ez olyan szadista módon hangzik.
   -Tehát? Ha már úgy is kinyögtem. Mit gondolsz?
   -Hát a szeretet és a gyűlölet érzése nagyon közel áll egymáshoz. Az emberek gyakran összekeverik és mire ráeszmélnek talán már késő. Azt hiszem ti csupán rájöttetek, hogy tévedtetek.
   -Szóval azt mondod, hogy ez nem gáz?!
   -Nem. Voltam már szerelmes és tudom milyen érzés egyik pillanatból a másikba beleszeretni valakibe. Megértelek.
   Elfeledtethettem volna mindezt egy egyszerű varázslattal Lilivel,de megfogadtam, hogy sosem használom rajta az erőmet és most is így tettem. Bár nyugodtabb lettem volna, ha senki nem tud erről.
   -És? Mit fogsz mondani neki?
   -Mi? Beszélnem kell vele?
   -Persze te lökött! Hiszen te mondtad, hogy nem tudjátok mi ez az egész.
   Ekkor jutott el a tudatomig, hogy fogalmam sincs mit fogok reagálni, ha meglátom, vagy arról még inkább nem volt, hogy ő mit fog tenni. De erre már nem volt idő, mivel megérkeztünk a sulihoz és Kyle sportkocsijának támaszkodva beszélgetett a barátaival.
   -Egyelőre úgy teszek mintha nem venném észre. Hagy lépjen ő először.
   -Ennek van értelme-helyeselt-de attól még tök baromság. Én a helyedben itt rögtön lesmárolnám.
   Vágtam egy hülye grimaszt, de ettől függetlenül vágyakozás öntött el. Megráztam a fejem.
   -Lépjen csak ő először.
   Mivel a suli egyetlen bejárata itt volt, kénytelenek voltunk elhaladni a fiúk, vagyis Kylék előtt. A lehető legtávolabb húzódtunk tőlük és viszonylag gyorsan elhaladtunk előttük, mint akik nem is vették volna észre őket. A hátamon éreztem valaki tekintetét és biztos voltam benne,hogy Kyle az. Nem akartam hátrafordulni, de nem bírtam kiállni. Jól gondoltam. Kyle még most is engem nézett és egy pillanatra találkozott a tekintetünk.Szája sarkában mint ha egy mosoly rejtőzött volna el. Igen ez határozottan egy mosoly volt. Vissza akartam rá mosolyogni, de ebből csak egy jó széles, fogsor villantós grimasz sikerült.
   -Na?-kérdezte Lili.
   Válaszom csupán néma hallgatás volt.
   -Ha ma is átmész kukába akkor még most közöld, mert akkor tovább állok.
   -Csak gondolkoznom kell...
   -Ehhez kellek?
   -Nem tudsz benne segíteni, ha erre gondoltál.
   -Szólj, ha visszanő a nyelved huzamosabb időre. Addig is kiderítem a legújabb információkat. Ezzel hátradobta barna haját és stílusosan távozott, engem ott hagyva a folyosó közepén.
   Hallottam, hogy a hátam mögött nyitódik, majd csukódik az ajtó, ezért gyorsan elindultam. Jól tettem, mivel a hangokból ítélve Kyle bandája volt. Már ekkor tudtam, hogy ebből a napból sem lesz tanulás. Első órám töri volt, hála az égnek nem Kyle-lal. Némi szomorúságot is éreztem ezzel kapcsolatban, de igyekeztem elfojtani.
  Végig gondoltam órarendem és rájöttem, hogy a harmadik óránk viszont már közös lesz. Fizika. A percek, órák mintha nem is lettek volna, olyan gyorsan elröpültek. Igyekeztem késni, hogy ne tudjunk beszélni és a tanár már bent legyen. Ez sikerült, azonban már csak mögötte két paddal volt hely, így egész órán őt bámultam. Sajnos szó szerint. Ahogy csöngettek én voltam az első aki fölállt és kivonult a teremből. Már azt hittem, hogy megúsztam, amikor közvetlen a kémia szertár előtt megragadott egy erős kar ás berántott a szertárba. Meg sem kellett fordulnom. Az illatról felismertem. Kyle volt az.
   -Kerülsz engem?
   -Nem-hazudtam gyorsan-csak még gondolkoznom kell.
   -Azt elhiszem. Figyelj én sem tudom mi volt tegnap, de nagyon... tetszett.
   -Nekem is-nyögtem ki szinte már suttogva. Ajkunk egyre közelebb került egymáshoz, de még nem ért össze.
   -Megengeded?-kérdezte sóvárogva, mire csak bólintani tudtam.
   Megcsókolt és nem akartam, hogy ennek valaha is vége legyen. Olyan megnyugtató volt, ahogyan ajkaink összeforrtak lassan már egy perce. Ekkor még mindig nem tolt el magától. Sőt közelebb húzott  és szinte már teljesen egymáshoz simultunk. Végül elválltak ajkaink. Csak meredtünk egymás szemébe, még végül a csengő meg nem törte a csendet.
   -Mennünk kéne.
   -Igen kéne...-válaszoltam zavartan.
   De egyikünk sem mozdult, csak néztük tovább egymást.
   -Van egy ötletem-mondta.
   -Igen?-kérdeztem kíváncsian.
   -Mennyünk el innen... és töltsük együtt a napot.
   -Hát nem tudom...
   -Nem muszáj, ha nem akarod...
   -Dehogynem, csak az igazolás...
   -A bátyám orvos, könnyen szerzek igazolást.
   Bólintottam majd megfogta a kezem és egyszerűen kisétáltunk az iskolából. Bármilyen furcsa véletlen folytán, nem látott meg minket senki. Ez nem volt kérdéses. Bár nem tudtam mi ez az egész kettőnk között, de bármikor töltöttem volna vele a napom és bárhol. ismertem be magamnak. Most már nem tiltakoztam az érzéseim ellen.

  *

 

 

   Kezemben éreztem apró tenyerét, miközben kiballagtunk a suliból. A szívem majd kiugrott a helyéről. Csak el ne felejtsem rávenni az orvost, hogy adjon igazolást. Feltehetőleg Kate nem vette észre, hogy hazudtam és nincs is bátyám. De emiatt nem aggódom. A varázserő csodákra képes. Szó szerint. Odavezettem az autómhoz és kinyitottam neki az ajtót az anyósülésnél. Én beszálltam a vezető oldalra.

   -És? Mi az uticél?-tudakolta Kate.

   -Egy park. Tetszeni fog. Szerintem.

   -Hát jó. Rád vagyok bízva-felelte őszintén.

   Az út nagy részében nem beszélgettünk, de nem éreztem kínosnak a helyzetet. Úgy tűnt ő sem. Kifejezetten nyugodtnak tűnt. Már fél órája úton voltunk, mikor megláttam a Seattle táblát keresztben áthúzva, ami a város végét jelentette. Ezt észre is lehetett venni az egyre ritkásabban álló házakból és az egyre csökkenő forgalomból. Közvetlen a tábla után lefordultam balra.

   -Hú...-csak ennyit mondott Kate, mikor megálltunk egy hatalmas ház előtt, mire nagybetűkkel az volt kiírva: Lochte, 1836

   -Itt volnánk-mondtam leplezetlen izgalommal.

   -Hol is pontosan?

   Elmosolyodtam érthető kíváncsiságán.

   -Pofás kis hely nem?

   -Kicsi...Ja.

   -Ez a ház még az apám dédapjáé volt. De azóta, mint látod fel lett újítva. Gyönyörű kertje van. Sokszor járok ide gondolkozni, mivel fontos emlékek kötnek ide.

   Azt nem mondtam el mi, mivel nyilván totál hülyének nézett volna, ha azt mondom, itt tudtam meg, csupán nyolc évesen, hogy varázsló vagyok. A legtöbb gyerek ezt csak tiennégyéves kora körül tudja meg. De az én szüleim úgy neveltek, hogy hamar felkészüljek az élet csapásaira.

   -Mehetünk?-kérdeztem.

   -Persze. Kíváncsian várom.

   Pár perc alatt hátra is értünk.

 

 

*

 

 

   Amit akkor láttam nem sok mindenhez volt fogható. Egy hatalmas kert tárult a szemem elé, melyből nyugtató energia érződött. Mindenhol virágok, különböző bokrok és fák mindenhol. Gyönyörű volt. Akármerre néztem főként rózsákat láttam, de minden színben.

   -Ez egyszerűen gyönyörű-bukott ki belőlem.

   -Tudtam, hogy tetszeni fog-boldog mosoly nyugodott az arcán.

   Leültünk az egyik padra, mely barnára festett fából és kovácsoltvasból állt. Ez is szép volt és pontosan passzolt ehhez a környezethez.

   -Mesélj magadról-mondta Kyle.

   -Nem vagyok nagyon érdekes személyiség.

   -De rájöttem, hogy igazából semmit nem tudok rólad és ez zavar. Aki ilyen jól csókol biztosan nem unalmas.

   -Jól csókolok?-feleltem meglepetten. Már mondták persze, de az nem volt fontos. Egyszerűen nem érdekelt a véleményük.

   -Hát persze! Nem akarsz emlékeztetni?-jelent meg a szemében a vágyakozás.

   Dehogy nem!-kaptam az alkalmon, mire egyszerűen az ölébe kapott és hosszú csókot leheltem a szájára.

   -Ugye, tudod, hogy ezt meg kell beszélnünk?-kérdeztem.

   -Mit kell ezen beszélni?-nézett rám mosolyogva.

   -Hogy mások előtt mi lesz és hogy mi ez köztünk.

   -Tudom...- de a mondatot nem fejezte be, mert ismét megcsókolt.

   A nap többi részében már nem a kapcsolatunkról beszéltünk, de minden másról igen. Kitárgyaltuk egész életünket. Olyan jól éreztem magam vele, mint még senkivel. Persze a titkomat jól őriztem. Imádtam a csókjait és minden egyes pillantását, érintését. Végül három körül úgy határoztuk ideje indulnunk.

   Kirakott a suli parkolójában és még egy csókot adott. Nem volt senki a parkolóban, mivel péntek volt és ilyenkor hamar vége az óráknak.

   -Hétfőn hozom az igazolásod - kacsintott.

   -Köszönöm ezt a csodás napot.

   -Én köszönöm, hogy kaptam tőled egy esélyt.

   -Ez természetes-majd én kacsintottam.

   Elköszöntünk egymástól és én elindultam a saját autóm felé. Beszálltam az autóba, majd azonnal hívtam Lilit.

   -Igen? Hova tűntél? Meg vagy veszve? Legalább nekem szólhattál volna!

   Kaptam egyből a támadásokat.

   -Jól vagyok, nyugi. És egy csodás napon vagyok túl Kyle-lal.

   -Komoly?-lepődött meg-hazafelé állj meg nálunk és számolj be mindenről.

   Így is tettem. Beindítottam a motort és pár perc alatt odaértem. Be kell valljam nem vezettem valami lassan. De hát egy ilyen nap után?! Nem csoda. Megálltam a házuk előtt és ő már kint várt.

   -Minden részletet hallani akarok-tért Lili egyből a lényegre.

   Még elmosolyodni sem volt időm már is berángatott a házukba. Nem volt nagy házuk, de négy személy számára megfelelő volt. Mivel az anyja meghalt, mikor a legkisebb öccse született az apja egyedül nevelte őket. A házban szinte minden szoba sárgára volt festve és modern bútorokkal volt berendezve. Lili sosem mondta mit dolgozik az apja én pedig nem kérdeztem. Bevezetett a szobájába, ami eltért a többi szobától, mivel rószasznre volt festve és inkább a klasszikus berendezése volt. Leültetett az ágyra én pedig kénytelen voltam neki mindent elmesélni, amit ő tökéletesen megformázott mimikai válasszal hallgatott.

   -Jesszus!-csak ennyit mondott mikor a végére értem- ti aztán jócskán egymásba gabalyodtatok...

   -Hát...egy kicsit...-pirultam el.

   -Meg kell néznem a facebook profilját!-jött a hirtelen ötlet-és ha persze már be vagyunk jelentkezve a többi képét is megnézzük. Nem értem mit eszel rajta. Na jó, talán egy kicsit még is-legyintett.

   -Oké! Nézzük!-mondtam még mindig elpirulva.

Ahogy megnyitottuk az adatlapját egyből kiszúrtam valamit. Az adatlapja szerint ugyan is három napja kapcsolatban állt valakivel, az pedig a találkozásunk előtt történt. Ekkor minden összeomlott bennem és elveszítette az értelmét.