Eközben kezeink még mindig szorosan összeforrtak. Az is csoda volt, hogy ilyen testközelségben képes voltam mellette gondolkodni. Vettem egy prospektust a szobrok elől, majd indultam volna tovább, de... Kyle másik kezével megfogta a vállamat és megállított. Egyenesen a szemébe néztem, hátha ki tudok belőle olvasni valamit. Természetesen semmire nem jutottam. Végül megszólalt.
-Ezt meg kell beszélnünk.
-Nem, nem kell!-tiltakoztam.
-De én ebbe beleőrülök... Minden nap látlak és minden nap csak rád vágyom. De nem vagy velem... Nem is figyelsz rám...
-Tévedsz.
-Ezt meg hogy érted?
-Ezt már rég meg kellett volna beszélnünk. Mikor először csókolóztunk.
-Igazad van teljes mértékben, de...
-Nincs de Kyle! Te is tudod, hogy ez nem megy.
-Jaj! Ne gyere már te is ezzel a hülye dumával. Ez tisztára olyan min egy szappanopera.
-Ne légy cinikus. Te tetted ezt az egészet azzá, ami.
-Én ezt megbeszélni szeretném nem még jobban tönkre tenni.
-Azt hiszem már elkéstél... Először lesmárolsz, elviszem egy gyönyörű helyre, teljesen elkápráztatsz, majd nem jössz suliba és azt látom, hogy mással vagy kapcsolatban. Most pedig megfogod a kezem...
-Te is tudod, hogy beteg voltam és a kapcsolatos dolog csak félre értés volt. A kézfogásról, pedig csak annyit, hogy nekem úgy tűnik nagyon is tetszett.
Ekkor vettem csak észre, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, ezért hát gyorsan kirántottam az enyémet.
-Ami azt illeti, az a kapcsolatos dolog elég béna kifogás volt...-nem akartam, hogy az övé legyen az utolsó szó.
-Még te vagy fölháborodva rám? Te hagytál ott engem valamelyik nap a szobámban. Semmi magyarázat, csak egy csomó kifogás, aminek semmi értelme. Nekem kéne fölháborodnom!
-Ugyan kérlek...
-De igen is nekem! Én megpróbáltam... Ezek után én nem tehetek semmit. Én igazán úgy éreztem, hogy lehet köztünk valami... valami valódi és csodálatos.
-Húú... ezek igen fura szavak egy fiú szájából.
Ezzel kirohantam a teremből. Nem tudtam merre mennyek. Nem akartam hátra nézni. Féltem, hogy meglátom Kyle-t és ahelyett, hogy tovább mennék, odarohannék hozzá és megcsókolnám. Szerencsére ekkor meghallottam Lili vihogását. Biztosan jól érezte magát, mert kezdett abba a fázisba esni, hogy ez már fulladozás. Mikor megláttam, őt is éppen kézenfogva kísérgette kitűzött tanulópárja, Jeremy. Meghallották, hogy közeledek és felém fordultak. Lili rögtön észrevette kicsorduló könnyeimet és odaszaladt hozzám, faképnél hagyva Jeremyt, aki az egészből semmit sem értett.
-Komoly a dolog?-csak ennyit kérdezett.
-Úgy is mondhatjuk.
-Bocsi Jeremy, de most mennem kell... de a találka még áll-kacsintott oda felé.
Elindultunk a kijárathoz de belebotlottunk a tanárnőbe.
-Elnézést tanárnő-kezdte Lili, mivel én ebben a helyzetben nem nagyon tudtam volna megszólalni-de Kate rosszul lett. Haza kísérem.
Meg sem vártuk a választ, aminek nagyon hálás voltam. Beültünk az autómba. Most Lili vezetett és én kerültem az anyós ülésre. Egészen hazáig száguldottunk, szó szerint. Jó párszor átléptük a sebességhatárt. De nem tök mindegy ez már nekem... Úgy éreztem a szívem darabokban van. Még meg sem hódították teljesen, már is összetörték. Hálás voltam Lilinek, hogy ilyen hamar felfogta a helyzetet és velem jött, ami azt illeti inkább én jötem vele. Pedig úgy tűnt nagyon jól érezte magát Jeremyvel.
-Rosszkor szakítottalak félbe titeket?-kérdeztem rekedtesen, majd megköszörültem a torkomat.
-Rosszabbkor is lehetett volna...
Mikor megérkeztünk felmentünk a szobámba és és pizsit húztunk. Lilinek már mindegy volt, hiszen már így is gyakorlatilag nálunk élt. Majd elővettem egy nagy doboz Nutellát, hozzá két kanalat.
-Na essünk túl rajta. Mond el mi nyomja a kicsi szívedet, aztán tömjük magunka a Nutellát és legyünk újra boldogok, immár két egész kilóval nehezbben.
-Uhh... ez tényleg olyan, mint egy szappanopera.
-De a Nutella az jó.
Elmosolyodtam, és hálás voltam. Még mindig vagy már megint az teljesen mindegy... Hálás voltam neki, hogy még mindig képes végighallgatni, akármilyen hülyeséget is csináltam.
Így hát elmeséltem neki a két perces beszélgetésemet Kyle-lal, úgy egy óra alatt. A jelenlegi kapcsolatom rosszabb vele, mint az első csókunk előtt. Egy autó hangját hallottam begurulni a felhajtóra és kinéztem az ablakon. Titkon reménykedtem, hogy Kyle az. Kinyitom az ajtó, egymás bocsánatáért esedezünk és boldogan élünk még meg nem halunk. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen, mivel úgy tűnik az ő esze ezt a megoldást nem adta ki. Nem ő volt, hanem anyu. Rádöbbentem hogy megszűnt a kapcsolatom vele. Ez a Kyle-os ügy teljesen lefoglalt.
-Ki az?-kérdezte Lili.
-Anyu...-majd válaszát sem várva lerohantam elé.
-Kate! Várj már!
Kiabálta utánam, meg sem hallottam. Anya pont akkor nyitott be az ajtón, mire leértem. Egyből a karjaiba rohantam. Úgy meglepődött hirtelen kirohanásomon, hogy majdnem hanyatt estünk.
-Kate! Kicsim! Mi a baj?
-Semmi.. csak...
Miután egy értelmes mondatot nem bírtam kinyögni, így anyu Lilire nézett választ várva.
-Pasik...-válaszolt Lili.
-Mindent értek-mosolyodott el anyu.
-Ez nem vicces!
-Nem ám...-már Lili szája sarkában is egy mosoly kezdet el kibontakozni, de én nem értettem mit találnak rajtam ilyen viccesnek.
-Na gyertek! Meséljetek! Csinálok forrócsokit-mondta anyu.
Mindent elmondtunk neki. Elejétől a végéig. Türelmesen hallgatta, majd csak ennyit mondott:
-Azt kell, hogy mondjam ez a fiú nagyon szerthet téged, ha ilyen kitartó volt.
Majd leesett az állam. Mi van?
-Ezt hogy érted? Mi az, hogy volt?
-Azt hiszem belefáradt, hogy ilyen elérhetetlen vagy számára...
-Ne mondj ilyet...
-Rendben-zártuk le a témát. Menjetek el valahova. Bulizzatok egyet és felejtsd el kicsim ezt a Kyle-t.
-Én inkább maradnék-jelentettem ki, majd barátnőm felé fordultam. Egy vállrángatással jelezte, hogy neki aztán mindegy.
-Nekem viszont még dolgom van. Jók legyetek!
Nyomott mind kettőnk arcára egy puszit, megfogta a kicsikulcsot majd kilépett az ajtón. Sosem kérdeztem meg hova megy, vagy éppen mit fog csinálni. Főleg, ha volt nálunk valaki. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Ha a varázsvilággal kacsolatos, úgy is beavatnak... vagy nem. Ez az én dolgom. Sosem érdekelt különösebben.
Mi felmentünk vissza a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom és idióta játékokat kezdünk el játszani rajta. Ezek közé tartozik Super Mario is. Hamar elálmosodtunk, legalább is én. Lili berakta a fülébe a fülesét és próbált lazítani, mivel úgy tűnt ő még nem nagyon álmos. Én a történtek ellenére gyorsan álomba merültem.
*
Reggel, ahogy fölébredtem és kinyitottam a szemem észrevettem, hogy a ruhámban aludtam el. Ki akartam nyitni az ablakomat, hogy friss levegő áradjon be. Sajnos nem sikerült eljutnom az ablakik, mivel félútón hasra estem a nadrágom szárában. Ahogy fölnéztem még rémlettek bennem a beszélgetés emlékei Kate-tel. Mikor föltáplálkoztam, csak sikerült kinyitnom az ablakot. Elindultam a fürdőszobámba, de megint csak megálltam. Most azonban nem a nadrág miatt, hanem a szekrényemen lévő tükörre lettem figyelmes a szemem sarkából. Visszatoladtam és meglepetésemben megint majdnem a földre kerültem, de most az ájulástól. Nem én voltam, akit a tükörben láttam. Egy ismerős arc nézett vissze rám. Egy lány. Nem igazán értettem mi lehet ez az egész. Megcsíptem magam megnéztem a karjaimat a hajamat még a nadrágomba is benéztem. Ezután csak nem pofonvágtam magam, de miután rájöttem, hogy ez nagy hülyeség, próbáltam lehiggadni. Kimentem a fürdőbe, megmosdottam majd mikor visszaértem még mindig nem önmagam voltam. Leültem a tükör elé és úgy néztem benne magam mint egy majom. Még mindig döbbenten álltam a tény előtt, hogy ez megtörtént. Sosem hallottam hasonlóról, de az biztos, hogy nem én csináltam. Legalább azzal nem volt probléma, hogy felismerjem azt aki nem én vagyok, de nagyon úgy tűnt, hogy legalább is az ő testében. A kérdés csak az, hogy kölcsönösen történt e a változás. Kate volt az. Ő nézett vissza a szemembe a tükkörben. Nem értettem az egészet. Így is összevoltam zavarodva vele kapcsolatban... Hát még most...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése