-Éppen eleget...-nyögtem ki végül a választ kérdésére, amit mintha már ezer éve tett volna fel.
-Nézd, én értem, ha most ki vagy akadva, de nyugi. Gondold végig, igazából semmi rosszat nem csináltam. Persze ez most biztos fura neked, de majd mindent elmagyarázok. A fenéket beszélek itt össze-vissza.Ezt el kell feledtetnem veled.
Mindeközben én meg sem bírtam szólalni, úgy mondta a szövegét, mintha már ezt előre betanulta volna. A végén már meg sem próbáltam közbe szólni...
-Ne ijedj meg! Ez nem fog fájni-és már "lendítette" is az úját, hogy rám olvassa a feledé bűbáját.
Az egyetlen probléma. hogy ez rám úgy sem fog hatni, ez ellen is védett ez varázslat, amit születésemkor kaptam. De ha már elmondta és annyit fáradozott vele... inkább nem szóltam a saját képességeimről. Úgy véltem, mindenkinek jobb, ha abban a hitben él, hogy csak egy normális ember vagyok.
Végzett a varázslattal és színészien előadta,hogy csak most jött be az ajtón, és én semmire sem emlékszek tudomása szerint.
-Kyle...
-Szia Kate... tudom, hogy magyarázattal tartozom...- a vártnál én is jobban adtam elő magamat.
-Az nem kifejezés, de itt az idő, hogy beavass a titkaidba, vagy ezt fejezzük be. Igazából azt sem tudom mi ez kettőnk között.
-Nekem nagyon tetszett és remélem neked is.
-Persze hogy tetszett! De állítólag kapcsolatban vagy és közben itt csókolgatsz, aztán most beteg lettél és az idegrendszerem kezd kiakadni. Végleg!
-Akkor kezdjük az elejéről azt hiszem.
Közben leültünk a szobámban lévő kanapéra, amiről egy másodperc alatt ledobáltam a cuccaimat a földre.
-Nem vagyok kapcsolatban.
-Akkor mi ez az egész?!
-Van egy nyolcadikos kiscsaj és teljesen rám van akaszkodva... csokit küld meg levelet... és azt ígérte, ha lesz barátnőm, akkor végre le száll rólam. Így hát kénytelen voltam ehhez a cselhez folyamodni. Persze ezt megoldhattam volna másképpen is, de fogadtunk a srácokkal, hogy még így sem hagy békén, így hát belementem a játékba.
-Ennyi? Egy gyerekes csíny miatt kellett nekem kiakadni? Most olyan bénán érzem magam...
-Meg akartam mondani neki, hogy erre semmi szükség, elég, ha én érzem magam ramatyul. Természetesen erre sem volt időm, már is tovább kombinált.
-Legalább ezt elmondhattad volna... Úgy tűnik számodra csak egy kaland ez kettőnk közt.
-Ne mond ez! Ez nem igaz! Te sokat jelentesz nekem! Nem is tudod mióta...
-Talán nem is fogom...
Ezzel fölállt és elhagyta a szobát. Sőt a házat is. Még hallottam, ahogy beindítja az autóját, majd elhajt.
Lefeküdtem az ágyamra, hogy átgondoljam ezt a beszélgetést, ami igazából elég egyoldalú volt. Nem bírtam rá haragudni... Magamat okoltam, amiért nem állítottam meg mikor kiment. Ha akkor megteszem talán most a karjaimban ölelhetném. Csak feküdtem az ágyban és néztem ki a fejemből. Így ment ez, míg végül az álom el nem nyomott.
*
Hogy lehetek ekkora idióta? Most azt hiszi, hogy egy hisztis liba vagyok. Talán igaza is van. Egyfajta megnyugvás öntött el, mikor felfogtam, hogy nincs is barátnője. De mikor eljutott az agyamig, hogy ő kiáll mellettem, ha nem is szó szerint, én meg hazudjak neki a képességeimről. Nem tudtam volna ezek után a szemébe nézni. Nem akartam neki hazudni, de nem volt más választásom. Nem tudhatja mi vagyok valójában. Fájt, hogy fontos vagyok számára, és én sosem viszonozhatom ezt a nyíltságot és megértést. Fájt, hogy miattam kell szenvednie.
Ezen gondolkoztam egész hazavezető úton, sőt még utána is. Felhívtam Lilit, hogy jöjjön át, ezt valakinek el kell mondanom. Az egyetlen bökkenő, hogy vele szemben sem lehetek teljesen önmagam. Mivel mással meg nem nagyon tudtam erről beszélni, így csak mellette döntöttem. Anyu egyből azt mondaná felejtsem el, lesz még ilyen az életemben és hogy legyek erős. Ez reménytelen. Sosem voltam az, aki elrejtett az érzelmeit.
Mikor megjött Lili, beengedtem és a lényeget elhadartam neki, bár fontos részeket hagytam ki, de még így is elég összefüggő sztori lett belőle.
-De erről az elkövetkezendő években nem akarok beszélni-jelentettem ki, miután teljesen értetlenül állt a történetem előtt, miszerint egyszerűen csak ott hagytam.
-De.... ez elég nagy hülyeség volt...
-Mondom nem akarok róla beszélni, nagyon is tisztába vagyok vele, hogy elcsesztem-jelentettem ki határozottan, miből neki természetesen leesett, hogy ezt halál komolyan gondolom.
-Akkor? Mit akarsz csinálni?
-Nem tudom... Azt hiszem a fiúkat most egy kicsit kizárnám az életemből. Valami csajos dologra gondoltam. Semmi képpen nem akarok depizni és mostantól fekete ruhákban járkálni. Megmutatom, hogy igen is tudok erős lenni!
-Húhha... Ezt melyik filmből vetted? Elég nyálas volt.
Ez az! Köszi Lili! Ezért imádtam. Mindig képes volt hülyülni és végighallgatott bármilyen idiótaságot is csináltam. Nem nevetett ki, de nyíltan megmondta a véleményét.
-Na? Mit csinálunk? Engem is beavatnál végre?
-Arra gondolta elővesszük a táncszőnyeget... Mikor kisebbek voltunk mindig azt nyomtuk még nem anyuék meg nem unták az idióta zenéket és el nem tiltottak minket tőle.
-Emlékszem-jelent meg az arcán az édes gyermekkori mosoly-de csak abban az esetben, ha van szracsatella fagyitok is.
-Ez természetes!
Ez is egyfajta rituálé volt nálunk, amit ahogy idősebbek lettünk, egyre jobban elkezdtük hanyagolni.
-Hát akkor?! Én hozom a fagyit, de intézd a szőnyegeket-vette kezébe az irányítást.
-Rendben! Fagyit találsz a frigóban és kanalak meg a helyükön.
-Ha nem kezdtek vándorlásba...
-Hahaha... Már majdnem szakadtam...
-Köszi! Aranyos a szarkazmusod.
Egész este nyomtuk neki, közben pedig megettünk egy egész doboz fagyit. Majd úgy nyolc körül átmentünk Liliékhez és hoztunk neki pizsit, meg holnapra cuccot. Nem kellet sokat fűznöm és így nem volt időm gondolkodni Kyle-on. Basszus! Pont azt teszem!
Holnap éppen hogy beértünk a suliba, annyit szenvedtünk reggeli közben. Kyle ma se jött suliba. Legalább a felől semmi kétség, hogy beteg, hiszen elég rossz bőrben volt, mikor találkoztunk. Csak egy órát kellet kibírnom Lili nélkül, ez pedig infó volt. gyakorlatilag hozzánk költözött az elkövetkezendő pár napra. Ezt nagyon bírtam, így legalább nem ástam magam a mélyföldig, hogy így kell miattam szenvednie Kyle-nak.
Eljött a szombat a tanulmányi kirándulás napja. Egy flancos kastélyba ment az osztály.
-Tehát. Egy kis figyelmet szeretnék!-próbálta csitítani az osztályt művészettörténet tanár.
Ebben a pillanatban megláttam Kyle-t a terem másik végén. Ez egyfajta előszoba lehetett a kastélyban. Ott magyarázott neki, Jeremy, a haverja, de ő mintha meg sem hallotta volna.
-Párokat fognak alkotni! Egy esszét kell beadnia a pároknak a kastélyról és egykori lakóiról. Gyerünk! Alkossanak párokat!
Természetesen Lili felé fordultam ő pedig felém. Már indultunk volna felfedezni ezt a kísértetház jellegű helyet, mikor oda jön a tanárnő.
-Önök nem fognak egy párt alkotni! Sajnálom, de Mr. Lochte és barátja páros, így semmiképpen nem fog tudni dolgozni. Leszek olyan nagylelkű és segítek neki, had legyen nekik is egy jó jegyük ebben az évben. Lewliss maga Lochtéhoz megy! Ön pedig-mutatott Lilire-Jeremy Swant kapja társának. Jó munkát kívánok!
-De tanárnő! Ez nem...
-Nincs vita! Amit én mondok az mindig úgy van!-ezzel sarkon fordult és elment.
Szorongva válltam el Lilitől és léptem oda Kyle-hoz.
-Szia...-üdvözöltük egymást, szint egyszerre.
-Szerintem hagyjuk ezt az egészet, majd én megcsinálom, te nyugodtam menj haza. Gondolom úgy sem jelent gondot lógni...-nem bírtam kiállni, hogy csak egy kicsit ne szóljak be neki.
-Nem gáz...-mondta majd elindultunk. Felderítettük az egész kastélyt. Meg sem szólaltunk közbe. Mikor az üvegterembe értünk leírtam az e helyről való fontos tudnivalókat és indultunk tovább.
Éreztem, ahogy valaki megérinti a kezemet. Kyle volt az. Először csak az újaimat érintette meg, majd végül tenyerébe zárta az enyémet.
Rezzenéstelen arccal sétáltunk tovább. Először ki akartak rántani kezemet az övéből, de olyan mértékű megnyugvást jelentett érintése, hogy nem tudtam neki ellenállni.
Így sétáltunk tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése