2.fejezet: Az első érintések

   Egy teljesen átlagos napnak indult a mai is. Fölkeltem, fölöltöztem és szokás szerint nem reggeliztem. Anyu és apu már dolgoztak, és a bátyáim is. Tehát enyém az egész ház. Nagy, hét vendégszobás és két szintes házunk volt. Mivel a tanítás kilenckor kezdődik, most pedig még csak hét óra húsz volt, nyugodtan ráértem készülődni.
   Fél kilenc körül végül beszálltam fehér színű, mini cooperembe, melyet tizenhatodik szülinapomra kaptam az egész családtól. Még autóval is tíz percre volt a suli. De út közben, felvettem legjobb barátnőmet, Lilit. Gesztenyebarna hosszú haja volt, de rövidebb, mint az enyém. Szeme is hasonló színű, egyszóval gyönyörű volt a maga természetességében. Bölcsi óta ismertük egymást, de az erőmről még ő sem tud. A suli parkolója már tele volt érkező diákokkal.
   -Már megint egy olyan unalmas hétköznap következik, amikor csak a fiúkat bámuljuk-...mondta rejtett izgalommal Lili.
   -Aham. De jó volna némelyiket nem csak bámulni...
   Nem mondom, nem álltunk rosszul ezen a téren, hiszen jelentkezők mindig voltak és átlagban még nem is olyan rosszak, de sosem az akit igazán szerettünk volna. Így, ha még nem is szinglin. de álmodozva néztük a szünetekbe, az "igazit".
   -Hidd el... ez az év más lesz. Érzem, hogy végre sikerül.
   -Igazán? Majd előtte azért szólj, jó!-minden napot ezzel a párbeszéddel kezdtünk és most a forgatókönyvben e nevetés jött.
   Váratlanul egy lökés érkezett az autóba én pedig szépen lefejeltem a kormányt, minek következtében kivérzett a homlokom. Ránéztem Lilire és ő is értetlenül állt a helyzet előtt. Ő megúszta  karcolás nélkül. Mivel a tükörben nem láttam az okozóját, kiszálltam az autóból a parkoló közepén. Még sosem karamboloztam, így nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, csupán az autó miatt izgultam.
   Na és kit láttam meg? Kyle Lochte volt az. Sportkocsiján természetesen a balesetnek nyoma sem volt. Viszont az én autómon egy szép kis horpadás díszelgett.
   -Normális vagy?!-üvöltöttem egyből-Ezt kifizeted!!!!-mutattam közben a "sérültre".
   -Dehogy fizetem! Te álltál meg a parkoló közepén, tehát te vagy a hibás! Szerencséd, hogy az én autómnak semmi baja!
   -Most bocsánatot kéne kérnem? Nem csináltam semmit!
   -Ez az!  Csak megálltál!
   Szép kis vitába keveredtem mondhatom. Már megint. Ekkor egy mélyebb, de ismerős hang szólt.
   -Emberek!-a földrajztanárom volt az, őszes haja volt, már ami még meg volt belőle, de azért termetes egy ember volt-Nyugalom! Ha nem vették volna észre én vagyok itt az egyetlen szenvedő alany. Mivel maga-itt Kylra mutatott-belehajtott az autójával Ms. Lawless autójába, az ütközéstől ő pedig nekem jött.
   -Ó... hát sajnálom uram. Véletlen volt. Tudja, mindenki hibázhat...
   -Tehát bevallod, hogy te vagy a hibás!-kaptam rajta azonnal.
   -Mi...? Én ezt nem mondtam...
   -Na már most...-kezdte a tanár-mivel nem tudjuk ki a bűnös... mind a ketten büntetést kapnak.
   -Mi?!-kérdeztük egyszerre. Hiszen már máskor is előfordult a parkolóban egy kis koccanás, de emiatt nem kaptak sosem büntetést.
   -Jól hallották. Így megtanulják, hogy felnőtt emberek nem kezdenek el egyből vitatkozni, hanem megoldják a problémát.
   -De...?
   -Nincs de! Délután háromkor mind kettejüket várom a tizenhatos teremben. Értették?
  -Igen, Tanár úr...
  -Hát akkor? El ne késsenek!
   Ekkor vettem csak észre, hogy már mindenki eltűnt, hiszen becsengettek. Csak ketten voltunk Kyle-lal, mivel közben már a tanár is elment. Még Lili is itt hagyott. Komolyan vette a jegyeit-
   -Ezt jól megcsináltad szöszi!
   -Jaja... fogd csak arra, hogy szőke vagyok, ha nem akarod bevallani, hogy nekem volt igazam-ezzel elértem a célom, felidegesítettem.
   Így együtt léptünk be a huszonkettes terembe. Ekkor nézett ám csak mindenki nagyot, hiszen mindenki tudta, hogy nem vagyunk jóban.
   -Elnézést Tanár nő a késésért. De történt egy kis baleset.
   -Igazából félreértés...
   -Igen, hallottam hírét. Foglaljanak helyet-utasított minket a matek tanár.
   A negyvenes évei elején járhatott, ennek ellenére nem volt se gyereke, se férje. legalábbis senki nem tudott róla. Vörös, lófarokba fogott, husszú haja volt. Igaz, ami igaz, de nem egy matektanárnak való alkat volt.
   -A padok felé figyeltem és Lilit kerestem, de el kellett keserednem, mert már mellette is ültek, így csak két üres hely volt már egymás mellett. Pechemre kénytelenek voltunk egymás mellé ülni. A Tanárnő, már látta rajtunk, hogy reklamálni akarunk, de egyből csöndre intett minket.
   Ekkor eszembe jutott, hogy a tolltartómat a kocsiban hagyhattam, mivel a táskámban nem volt. Kyle-tól meg persze nem kérek, így egy egyszerű varázsigét használva odavarázsoltam, már amennyire hatékonyan lehetett, úgy hogy a padtársam állandóan figyelt. De végül én nyertem...
   Egész órán nem figyeltem, csak azon gondolkoztam miért szúrt ki most velem ennyire a világ. Valószínűleg Kyle sem figyelt, mivel a füzete üres maradt. Óra közben akarva, vagy akaratlanul, de sokszor arra pillantottam mit csinál az a szemét, aki az autómat megcsúfította. Mondjuk emiatt nem aggódtam, hiszen egy egyszerű varázsigével majd otthon orvosolom a problémát. Őszintén a nap többi részére sem emlékszem, csak arra, hogy ebéd közben Lili megkérdezte, mi a bajom, mivel ő már nagyon unja , hogy örök hallgatást fogadtam. Én erre csak annyit mondtam, hogy még mindig mérges vagyok. Persze ez így is volt, de főleg az volt a problémám, hogy állandóan Kyle járt a fejemben. Elhessegettem a gondolatot mennyire tökéletesen néz ki szőke hajával és hozzá nem illő mogyoróbarna szemeivel. Már egy felejtőbűbájt is bevetettem, de így s visszatért az arca és ez már kezdett idegesíteni.
   Végül eljött a három óra és beléptem a tizenhatos terembe. Kyle már ott volt, én pedig a tőle legmesszebb eső padhoz ültem. Ekkor megérkezett a tanár is.
   -Jó napot! Látom sikeresen megérkeztek. Örömükre egy plusz feladattal is kell látnom magukat. Szétválogatják osztály szerint a dolgozatokat.
   -Szuper!-tört ki Kyle-ból-ha végeztünk elmehetünk?
   -Persze... hát fáradjatok utánam.
   -Örülhetsz, hogy csak pár poros lapot kell szétválogatnunk-súgta a fülembe Kyle, mire összerezzentem.
   Elengettem a fülem mellett a megjegyzését. Ekkor kinyitotta előttünk a Tanár úr a szertárajtót és több tonnának tűnő felhalmozott papírral néztünk szembe.
    -Hát... jó munkát..., ha végeztek a kulcsot adják le a portán-ezzel csak úgy elhúzott a teremből.
   Innentől kezdve, mély hallgatásban töltöttük az időt.
   -Kimegyek a WC-be, mindjárt jövök. Nyugi, nem szökök meg, mivel nem vagyok bunkó..!
   Nekem nyolc...-feleltem őszintén, mivel ha elhúzna varázslattal megoldanám se perc alatt.
   Azért egy kicsit gyorsítottam a folyamaton, még távol volt, de azért nem olyan szembetűnően. Alig másfél óra múlva elérkeztünk az utolsó adaghoz. Váratlanul egész gyorsan eltelt a büntetésünk. Majd egyszerre nyúltunk az utolsó dolgozatért, mikor összeért a kezünk. 
   Megszűnt minden körülöttünk csak bámultuk egymást, amit a lámba szikrázása zavart meg. Ujjaink ekkorra már valahogy összefonódtak. Fölnéztünk a lámpára, ami abban a percben kialudt. A következő pillanatban már a szája az enyémre tapadt és érzéki csókot lehelt rá. Majd végül újra kigyulladt a lámpa. Ez olyan érzéssel töltött el, mintha a világ rózsaszín felhőkből és vattacukorból állna és minden értelmet nyert.
   Megzavarodva pillantottam rá, de az ő tekintete is elég zavart volt.
   -Bocsáss meg... Nem szoktam ilyet csinálni...
   -Semmi gond... én... megértem...
   -Ezt inkább felejtsük el...
   -Igen, az lesz... a legjobb-makoktuk egymásnak.
   -Akkor szerintem mennyünk is...-mondtam, és közben azt a dolgozatot melyen először összeértek újaink zsebre vágtam, remélhetőleg észrevétlenül.
   -Leadtuk a kulcsot és a parkolóban elválltak útjaink, de mielőtt beszálltam volna az autómba, visszafordultam még egyszer és Kyle engem nézett. Nem volt küztünk, talán csak két méter, mivel a megüresedett parkolóban, így már egymás mellett parkoltunk. Odaléptem hozzá és még egyszer megcsókoltam. Kéztetést éreztem rá, de meglepődtem mikor viszonozta a csókomat és magához ölelt. Megint az az érzés tört rám, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Elválltak ajkaink és csak egy szót bírt kinyögni, miből arra következtettem, neki is hasonló érzése lehet, mint nekem, már amennyire bírtak gondolkodni:
   -Akarlak.